Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Parlagfüves gyógycseppet zárolt a Nébih
No menu items!

Parlagfüves gyógycseppet zárolt a Nébih

Több hatósági ellenőrzés során összesen mintegy tíz liter illegálisan forgalmazott, emberi fogyasztásra szánt parlagfű kivonatot vontak ki a forgalomból a Nébih ellenőrei egy Zala megyei vállalkozásnál.

A hivatal elrendelte az érintett élelmiszerek forgalomba hozatalának tilalmát és visszahívását is.

A zárolt termék. Forrás: Nébih

A vállalkozás az első ellenőrzés után a hatósági rendelkezésnek megfelelően kezdeményezte a cégnél megtalált Parlagfű+ kivonat elnevezésű termék visszahívását, egy későbbi, szúrópróbaszerű ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a vállalkozás egy másik, szintén parlagfüvet tartalmazó készítményt is fogalmaz Cseppecske+ néven.

Az előállítónál tartott újabb helyszíni ellenőrzés során kiderült, hogy a vállalkozás a korábbi hatósági intézkedés után a Cseppecske+ termék gyártmánylapját a tiltott parlagfű-összetevő mellőzésével módosította, de nem intézkedett a korábbi gyártásból származó, jogsértő termékek miatt. Kifogás merült fel a termékek nyomon követhetőségével kapcsolatban is.

Az előállító a készítményeket különböző bioboltokban és az interneten árusította.

A hatályos jogszabályok alapján Európában sem a parlagfű, sem a belőle készült élelmiszerek nem hozhatók forgalomba emberi fogyasztásra szánt termékként.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság kiszabása várható.

Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal közleményében kiemelte, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Tudományos Tanácsadó Testülete az élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növények között tünteti fel a teljes parlagfű növényt, annak citotoxikus (sejtmérgező) hatása miatt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiderült, mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

A koronavírus-járvány pozitív hozadéka volt, hogy a cégek elkezdtek tartalékot képezni, és felismerték, hogy bármikor jöhetnek ínségesebb idők.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, emellett a takarmányt és az alomanyagot is zárt helyen kell tárolni.

Új elektromos midibuszt fejlesztettek Baján

A midibuszból jelenleg egy darab létezik, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet a GANZ-SOR-ból a bajai gyárban.

Vádolnak három, cégeknek külföldi bankhitelt ígérő csalót

A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...