Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Parragh László: közel van a 200 ezres minimálbér
No menu items!

Parragh László: közel van a 200 ezres minimálbér

Parragh László. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Fontos, hogy egyre több olyan cég legyen a magyar gazdaságban, amelyek jól megfizetik munkatársaikat, ezért cserébe erős növekedési potenciált kapnak – hangsúlyozta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Kossuth Rádióban.

Parragh László ezt annak kapcsán mondta, hogy a múlt héten a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretében zajló egyeztetéseken megállapodásközeli helyzetbe jutottak a kormányzati, munkaadói és munkavállalói oldal képviselői, így a jövő évi minimálbér bruttó 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra emelkedne.

A kamara elnöke felidézte, hogy a minimálbért költségelemnek tekintették a rendszerváltozás után nemcsak Magyarországon, hanem az egész közép-európai térségben is. Az volt a lényeg, hogy minél kevesebbet fizessen a munkaadó. Az MKIK elnöke szerint ez lassan megváltozik és egyre inkább megértik a munkaadók, hogy a minimálbér messze túlmutat a költségelemen.

Az MKIK elnöke példaként említette a nyugat-európai modellt, ahol emelik a béreket kicsivel az infláció fölött, ezzel olyan fejlődést generálnak, ami a cégek versenyképességét javítja.

Parragh László kitért arra is, hogy az MKIK korábbi mérései szerint az erőteljes bérnövekedés nem korlátozta a gazdasági növekedést. Hozzátette ugyanakkor, hogy a bérköltséget tekintve nagy különbségek vannak ágazatok, iparágak között.

A munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentésével a munkáltatói teher 13 százalékra csökkenne január 1-jétől, a kisvállalati adó (kiva) kulcsa pedig 11-ről 10 százalékra. Az MKIK elnöke megfelelőnek ítéli ezt az ellentételezést, ami segíti a cégeknél a bérek kigazdálkodását az állami költségvetés működőképességének megőrzése mellett.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rárepül az EB-re a Wizz Air

A légitársaság június 15-én és június 19-én Budapestről és Debrecenből is indít járatokat a mérkőzésekre.

Nem taposni, hanem visszavinni!

A kisebb üzletek kézi visszaváltó pontként is csatlakozhatnak a rendszerhez, ha a visszaváltást kézi úton, mobil alkalmazás támogatásával tudják megoldani.

Útimorzsák Ronaldo hazájából – Portugália: felszálló pályán

Az előrejelzések szerint az ibériai ország gazdasága idén a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság az Európai Unióban.

Az EU az informatika területét érintő állami támogatásokat hagyott jóvá

A CIS az első olyan, közös európai érdeket szolgáló projekt, mely a felhő- és pereminformatika-technológiák területén valósul meg.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.