Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Parragh László: lépéselőny. A válság napi 15 milliárdjába került az országnak
No menu items!

Parragh László: lépéselőny. A válság napi 15 milliárdjába került az országnak

Parragh László: bizonyos szektorokban ismét munkaerőhiány tapasztalható Fotó: MTI/Marjai János

A jelentős mértékű átoltottság elérésével legalább hatszázmilliárd forintot nyert a magyar gazdaság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kalkulációja szerint. Parragh László hangsúlyozta, hogy Magyarország az oltási program sikerével gazdaságilag is lépéselőnybe került.

A Magyar Nemzet című lapnak Parragh László kifejtette: a válság, becslések szerint, naponta 15 milliárd forintjába került az országnak. Mivel a rendkívül sikeres oltási programnak köszönhetően nagyjából 45-60 nappal hamarabb lehetett feloldani a korlátozásokat, mint több versenytárs országban, ez azt jelenti, hogy megspóroltuk a bruttó hazai termék mintegy 1-1,5 százalékát – mutatott rá.

Ez az összeg körülbelül annyi, mint amennyit a családok a jövő év elején visszakaphatnak – jegyzi meg a lap, amely felidézi a miniszterelnök bejelentését, miszerint ha az idei gazdasági növekedés átlépi az 5,5 százalékot, akkor 2022-ben az állam visszafizeti a családoknak a 2021-es év teljes szja-befizetését. Ez fejenként maximum 800 ezer forintot jelenthet, vagyis egy olyan családban, ahol két szülő neveli egy vagy több gyermekét, 1,6 millió forinttal is gazdagodhat az adott háztartás.

Az MKIK elnöke óriási jelentőségűnek nevezte, hogy az ország az oltási program sikerével gazdaságilag is lépéselőnybe került. Szerinte ez azt jelenti, hogy valamennyi iparág sokkal gyorsabban talpra tud állni, a cégek döntő része hamarabb kilábal a nehéz helyzetből, nyereséget tud termelni.

Parragh László felhívta a figyelmet, hogy más uniós országok is kezdenek nyitni, tehát a verseny ismét elkezdődik. Azonban a korlátozások feloldását szinte csak Magyarországon támasztja alá a beadott védőoltások aránya, tehát ahol úgy nyitnak, hogy nem kellő mértékű a lakosság átoltottsága, ott könnyen megeshet, hogy hamar újra el kell rendelni a korlátozásokat – vélekedett.

A kamara vezetője megjegyezte: láthatólag már nem okozott fennakadást az sem, hogy teltházas mérkőzésekkel zajlanak Budapesten a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzései, ugyanakkor a rendezvények pénzt pumpáltak a kiszáradt turizmusba.

Parragh László úgy értékelte, hogy sikerült a kormány vállalása, miszerint annyi munkahely létrehozását segíti elő, amennyit a járvány tönkretett. Sőt, bizonyos szektorokban ismét munkaerőhiány tapasztalható – emelte ki, hozzátéve: ha helyreáll a gazdaság, akkor várhatóan ugyanazokkal a problémákkal fogunk szembesülni, mint 2019-ben. Nem lesz kellő számú munkaerő, vagy egy részük képzettsége nem lesz megfelelő. Ezért a felsőoktatásban továbbra is a reáltárgyak irányába kell terelni a folyamatokat, és javítani kell a hatékonyságot, a termelékenységet a gazdaságban – mondta.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mi a sikeres mezőgazdaság alapja? A fenntartható élelmiszeripar

2016-ban a „Maradék nélkül” program is bevezetésre került, aminek köszönhetően 27 százalékkal csökkent Magyarországon a kidobott élelmiszerek mennyisége.

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

A csemegeszőlő iránti piaci kereslet is indokolja a hazai termesztés fejlesztését.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.