Kezdőlap Címkék átoltottság

átoltottság

Dr. Nagy Károly virológus: magas átoltottság nélkül az omikron variáns is tombolni fog

A nálunk már erőteljesen jelen lévő delta variáns veszélyesebb, mint az omikron, de magas átoltottság nélkül újabb, akár még veszélyesebb mutációkkal is számolni kell – állítja Dr. Nagy Károly, a Semmelweis Egyetemen Orvosi Mikrobiológiai Intézetének volt vezetője.

Koronavírus – 70 százalékra nőtt az átoltottság Magyarországon

Az egész országban tovább nőtt az átoltottság, amelyhez az oltási akció is jelentősen hozzájárult. A jelenleg oltható 12 év feletti lakosság átoltottsága 69,7 százalékos - közölte a koronavirus.gov.hu portál.

Koronavírus – Olaszország elérte a nyájimmunitást

A hatvanmilliós Olaszországban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást. Eközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra.

Németország: láthatnám az oltási igazolványát?

Európa gazdaságilag legerősebb országában attól a vitától hangos a közélet, hogy kötelesek legyenek-e a dolgozók tájékoztatást adni munkaadójuknak a COVID elleni védettségükről, vagy ne legyen ilyen kötelezettsége senkinek sem. Azaz ki kérhetné el a munkások oltási igazolványát.

Német egészségügyi miniszter: ez már az oltatlanok járványa

Az oltatlanok járványává alakult a koronavírus-világjárvány Németországban, ezért minél könnyebben hozzáférhetővé kell tenni a vakcinát. Ellenkező esetben újabb korlátozásokra lehet szükség az ősszel - mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter.

Koronavírus. Megvan a 70 százalékos átoltottság az EU-ban

Elérte a 70 százalékot az Európai Unió felnőtt lakosságának körében a koronavírus ellen teljesen beoltottak aránya: több mint 256 millió felnőtt már megkapta a szükséges mennyiségű vakcinát - jelentette be az Európai Bizottság.

WHO: az alacsony átoltottságú területeken terjed igazán a delta variáns

A koronavírus delta variánsa a világ alacsonyan átoltott területein fertőz leginkább. Ezért a két adag védőoltásban részesültek emlékeztető oltása előtt a legsérülékenyebb embereket kellene ellátni két védőoltással - közölték Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetői.

Izrael. Durva járványügyi szigorítások jönnek

Durva járványügyi szigorítások jönnek Izraelben. Az emlékeztető vakcinák oltását azonnal meg kell kezdeni a 40 évesek és az idősebbek körében. Így kerülhető el az egészségügy összeomlás az országban - figyelmeztetett Eran Szegal professzor. 

Németországban újabb csúcs felé közelíthet az új fertőzöttek napi száma

Németországban két hónapon belül százezerre is emelkedhet a koronavírussal fertőzöttek napi száma, hacsak nem olttatják be magukat többen

Oltási kampány – Németország beérte Amerikát

Felzárkózott az Egyesült Államokhoz Németország az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampányban - közölte a német szövetségi egészségügyi miniszter.

Parragh László: lépéselőny. A válság napi 15 milliárdjába került az országnak

A jelentős mértékű átoltottság elérésével legalább hatszázmilliárd forintot nyert a magyar gazdaság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kalkulációja szerint. Parragh László hangsúlyozta, hogy Magyarország az oltási program sikerével gazdaságilag is lépéselőnybe került.

A brit felnőttek többségét beoltották – a legtöbb új fertőzött 5-12 és 18-24 éves

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták.

Koronavírus – Itthon is megjelent az indiai mutáns

Magyarország Európa második legátoltottabb országa, a regisztráltak 90, a teljes magyar lakosság 52 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus-elleni vakcinát. Ugyanakkor a vírus még aktív, és indiai variánsa már Magyarországon is jelen van - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Orbán: ötmillió beoltottnál feloldjuk a korlátozások nagy részét

A járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Magyarország nem vesz több nyugati vakcinát

A kormány arról döntött, hogy Magyarország nem kíván részt venni a brüsszeli vakcinabeszerzés "következő fejezetében" - jelentette be online sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.Gulyás Gergely...

Elsőként az izraeli turisták térhetnek vissza Magyarországra

Mivel Izrael a világ egyik legintenzívebben átoltott országa, így valószínűsíthető, hogy azon államok egyike lesz, ahonnan a leghamarabb kezdnek el utazni - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Koronavírus – A Pfizer és az AstraZeneca első dózisa is jól védi az időseket

Az AstraZeneca és a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának már az első dózisa is legalább 86 százalékos védelmet nyújt a fertőzés ellen az 60 évesnél idősebb embereknek - derül ki dél-koreai járványügyi ügynökség (KDCA) tájékoztatójából.

Koronavírus – Az AstraZeneca-oltásra is lehet időpontot foglalni

Megnyílt a lehetőség időpont foglalására május 3-tól 7-ig az AstraZeneca-oltásra is - jelentette be a Miniszerelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Koronavírus – 3 millió beoltott után újabb lazítás várható

Az újraindítás következő lépéseiről a kormány akkor dönt, ha a beoltottak száma eléri a 3 milliót - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely...

Távirati Stílusban – Kovács Róbert mit vár a ’21-es esztendőtől?

Rovatunkban – akár a mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezünk vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a megoldásaikról és annak indíttatásairól. Ezúttal Kovács Róbert a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. ügyvezető igazgatója válaszol.

Friss

Nagy fordulat: zöldre vált a Wizz Air

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fektetett be a zöld start-up cégbe - közölte a légitársaság.

Májusban már csak 6,1 százalék volt az infláció Németországban

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) friss adatai szerint.

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.