Kezdőlap Gazdaság Parragh Lászlóék kamatplafont és hitelmoratóriumot kérnek a vállalkozásoknak
No menu items!

Parragh Lászlóék kamatplafont és hitelmoratóriumot kérnek a vállalkozásoknak

Parragh László, az MKIK elnöke. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését – 5-10 százalékos sávban -, valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét.

Az MKIK közölte: a javaslatot a jegybank pénteki döntése indokolja, hiszen a bankok gyakorlatilag azonnal beépítették az árazásukba az új egynapos betéti tendert, amely 18 százalékra emelkedett.

Ezzel együtt a kamatfolyosó felső széle, amely azt mutatja, hogy meddig mehet az Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kamatemelésekkel, az eddigi 15,5-ről 25 százalékra emelkedett – hívták fel a figyelmet.

“Mindkettőt a vállalkozó villámgyorsan megérzi majd, az is, aki hitelhez szeretne jutni és az is, aki hitelt fizet”

– idézték a közleményben Parragh Lászlót, az MKIK elnökét.

Hozzátették, hogy ezzel a döntéssel szinte mindegy lett, mekkora az alapkamat, mivel ez jóval magasabb és a bankok ez alapján kalkulálnak a saját hitelezésüknél, vagyis ez számít az irányadó kamatnak.

A három hónapos BUBOR jelenleg 16,5 százalék, ehhez jön még egy banki haszonrés, ami körülbelül 4 százalék, vagyis azok a cégek, amelyek most változó kamatozású hitelt törlesztenek, a kamatforduló napja után az eddiginél jóval magasabb – akár 20 százalékot is meghaladó – törlesztőrészleteket kell, hogy kigazdálkodjanak, azok pedig, amelyek most gondolkoznak hitelfelvételen, csak az eddiginél sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel találnak hitelt – tette hozzá az elnök.

Parragh László a közleményben kifejtette: a kamatplafonnak és a moratóriumnak köszönhetően a lakossági hitelt törlesztőknek ez most nem jelent hirtelen negatív változást, de a koronavírus válságból éppen csak kilábalt és az energiaválsággal jelenleg is küzdő vállalkozásoknak hatalmas csapás, amelynek terheit a nano-, mikro- kis- és középvállalkozások körülbelül 100 ezres tömege biztosan nem tud majd kigazdálkodni.

“Ennek visszafordíthatatlan hatása lesz a működésükre – fel is függeszthetik vagy megszüntetheti azt – és akár a munkavállalóiktól is megválhatnak”

– fogalmazott az elnök.

Az MKIK egyetért azzal a közgazdasági nézettel, hogy egy válságot azzal lehet igazán durván elmélyíteni és időben is elhúzni, ha hagyjuk, hogy a hitelezés összedőljön -olvasható a közleményben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt a nyár, élénkül az ingatlanpiac a tópartokon

Magyarországon a korábbiakhoz képest később kezdődött a tavaszi élénkülés, de most már megindult az érdeklődés a tóparti ingatlanpiacokon.

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott...

Államháztartás: hét éve nem látott májusi hiány

Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2763,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az ötödik hónapban 53,6 milliárd forint volt hiány, ami az elmúlt hét év legalacsonyabb május havi hiánya - közölte a Pénzügyminisztérium.

Hírek

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.

Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre

Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.

Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...

Az EU lépni akar, hogy az embercsempészek ne reptessék a migránsokat

Az Európai Bizottság új intézkedéseket javasolt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a fuvarozás egyre növekvő, bűnözői hálózatok általi visszaélésszerű használatát az EU-ba irányuló irreguláris migráció elősegítésére.

Földrengés volt Horvátország magyar határhoz közeli részén

Földrengés volt kedd hajnalban, 4.14 órakor Horvátországban 3,3-as magnitúdóval, Eszék közelében, a magyar határtól 10 kilométerre - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Gazdaság

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...

Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.