Kezdőlap Gazdaság PM: tavasszal módosíthatják az idei költségvetést
No menu items!

PM: tavasszal módosíthatják az idei költségvetést

A pandémia gyökeresen átalakított minden előzetes tervet, az államháztartás gazdálkodását is. A 2021. évi költségvetés karakterét a járvány elleni védekezés és a reálgazdaság erősítése határozza meg, de az elmúlt időszak tapasztalatai alapján célszerű a módosítása – mondta a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

A tavalyi GDP-arányos deficit az államtitkár szerint a korábban várt 9 százalékkal szemben közelebb lesz a 8 százalékhoz, mivel a GDP 2020-as csökkenése is elmaradt a tavaly év végén feltételezettől. Ez azt jelzi, hogy a kormányzat gazdaságvédelmi lépései eredményesek voltak – jelentette ki Banai Péter Benő a Magyar Nemzetnek.

Banai Péter Benő

Hozzátette: bár tavaly a világjárvány “mindent felrúgott“, soha nem látott tartalékok álltak rendelkezésre a költségvetésben, amelyből azonnal át lehetett csoportosítani jelentősebb összegeket. Mintegy 300 milliárd forintot tudtak azonnal felhasználni a járvány miatti legsürgősebb intézkedésekre – emlékeztetett.

Banai Péter Benő elmondta: a pandémia tavaly márciusi kitörése óta 2020-ban több mint ezermilliárd forintot költöttek járványügyi védekezésre, a gazdaság védelmére fordított összeg pedig a négyezermilliárd forintot is meghaladja. Hozzátette, hogy az idei kiadások is jelentősek lesznek.

Kitért arra, hogy a 2021. évi büdzsé karakterét a járvány elleni védekezés és a reálgazdaság erősítése határozza meg, az elmúlt időszak tapasztalatai és a gazdaság újraindítása miatt ugyanakkor

célszerű a módosítás, amelyre a mostani tavaszi parlamenti időszakban kerülhet sor.

A Pénzügyminisztérium javaslata magában foglalja a gazdaság újraindításának idei forrásigényét, ezáltal a korábban feltételezettnél magasabb hiánnyal számolunk, de az államadósság már remélhetőleg csökkenni fog” – fogalmazott.

A jövő évi költségvetést érintő kérdésre elmondta, hogy a pandémia kapcsán szükségessé vált gazdasági intézkedések még biztosan meghatározzák a 2022-es folyamatokat is.

Példaként említette, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv egyik intézkedése – a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó mentessége – például jövő januártól lép hatályba, valamint ekkortól nő újra az orvosok bére és a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjának visszaépítése is folytatódik. “Arra persze figyelnünk kell, hogy az államadósság szintje mindezen lépések mellett is csökkenjen 2022-ben, hiszen ez gazdasági, hitelességi kérdésen túl az alaptörvényből fakadó kötelezettségünk is” – mondta az államtitkár.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.