Kezdőlap Női vonal Polgári Erika a természetre alapozta az üzletét
No menu items!

Polgári Erika a természetre alapozta az üzletét

Kevés vállalkozásnak adatik meg, hogy tulajdonosa a saját személyiségével hitelesíti termékeit. Ha valaki egy kicsit is elmélyed Polgári Erika és az általa 2011-ben alapított NaturComfort Kft. történetében, azonnal világos lesz, hogy a természet gyógyító erejében hinni több mint egy üzleti vállalkozás. Az maga az egészséges, tudatos életmód. 

De ahhoz, hogy az üzletasszony meghazudtolja az életkorát – állítólag 61 éves nagymama -, több minden másra is szüksége van. Elsősorban olyan aktivitásra, aminek a gyógyító, szellemileg és fizikailag is frissen tartó hatása mindenki előtt ismert, aki fölkelt már a fotelből, és rendszeres testmozgásra váltott. 

Én szeretem a természetet, sokat kirándulok, és rendszeresen járok biciklizni. Sőt, salsát és flamencót is tanulok, ahol még 70 év feletti párok is vannak. Rengeteg értéket hoztam otthonról, de két dolog van, ami jelentősen meghatározta, hogy mivel foglalkozom ma. A külsőnkre, illetve az egészségünkre való igényességet és a szorgalmas munkavégzés szeretetét már a szülői házban megtanultam” – mondja Polgári Erika, a cég alapítója és tulajdonosa, életmód tanácsadó 

Ő a rendszeres fizikai aktivitás mellett a természet gyógynövényeinek erejét használja ahhoz, hogy mindennapjaiban fitt és kiegyensúlyozott legyen. Azokat a termékeket, amelyek forgalmazására alapította meg vállalkozását, hogy minél többen tudják ezekkel könnyebbé tenni az életüket. Nemcsak az ötvenen túli korosztályok küzdenek ízületi és gerincbántalmakkal, gyulladásos panaszokkal, különféle mozgáskorlátozottsággal, hanem a fiatalabbak is, akiket a munkájuk inaktív életre kényszerít, vagy akikben kevés az ambíció, hogy az okostelefont természetjárásra vagy sportra cseréljék. A tapasztalat azonban azt mondatja Polgári Erikával, hogy a legjobb befektetés a betegségek megelőzésére koncentrálni, és akkor gondoskodni a szervezet számára fontos ásványi anyagok, vitaminok és nyomelemek szedéséről, amikor még nincsenek fájdalmas panaszok. A tulajdonos asszony azt tanácsolja, hogy ne sok terméket, sokféle étrend-kiegészítőt szedjen az ember, hanem találja meg azt az egy-kettőt, ami igazán beválik, viszont azokat fogyassza rendszeresen. Ő az immunrendszer erősítésére teljesen természetes, gombás termékeket és hatékonyan felszívódó, liposzómás C-vitamint javasol, amelyek jótékony hatását már számos kutatás bebizonyította. 

A természet gyógyító erejébe vetett hit Polgári Erika számára egyfajta küldetéstudatot is jelent. Miért ne élhessen más is teljes életet, ha a Jóisten megalkotta a füvekben és a fákban a természet patikáját? A nyíregyházi székhelyű NaturComfort Kft. Magyarországon termesztett gyógynövényekből készíti a kiemelkedően magas minőségű termékeit. Amelyek rendkívüli gyógyhatásukat annak is köszönhetik, hogy a hatóanyagokat magas koncentrációban tartalmazzák. A készítményeket a Természetgyógyászok Szövetségének ajánlásával hozzák forgalomba. Elkötelezettek amellett, hogy valóban hatékony, természetes alapanyagokból készült balzsamokat, krémeket, vitaminokat, étrend-kiegészítőket, teákat és olajakat kínáljanak a vásárlóknak. Bő tíz évvel ezelőtt az első saját termékük, a Magyar Családi Balzsam Érték és Minőség Nagydíjas lett, és ez jelezte, hogy törekvéseik jó irányba tartanak. A balzsam továbbfejlesztett változata, a Magyar Családi Balzsam Esszencia 2021-ben szintén elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat. 

A természet gyógyító erejére alapított vállalkozás természetesen az üzleti világhoz kapcsolja a céget, hiszen a termékek értékesítéséből tudja magát fenntartani, de a NaturComfort Kft. különös hangsúlyt helyez arra, hogy ezt emberi módon tegye. Ezért különleges és egyedülálló telemarketing szolgálatot alakítottak ki. Az itt dolgozó munkatársaknak az értékesítéssel egyenrangúan fontos, hogy a telefon másik végén lévő vásárlójukkal elbeszélgessenek, meghallgassák a panaszait, mint egy bensőséges barát,  és tanácsot adjanak, mert mindenkinek az az érdeke, hogy a betegek megkönnyebbüljenek. Ezért törődést, odafigyelést, segítő kapcsolatot is nyújtanak. A termékeik hatékonyságának az a legörvendetesebb visszaigazolása, amikor fájdalmuk enyhüléséről számolnak be az emberek. 

A másokon való segítést a cégtulajdonos ennél konkrétabb formában is rendszeresen gyakorolja. Polgári Erika évek óta támogatója a nyíregyházi NB I A csoportban szereplő kosárlabdacsapatot, a helyi Állatbarát Alapítványt. Küldött ajándékot a Nagykállói Kórház és a Vöröskereszt Anyaotthon dolgozóinak, a szolnoki mozgássérültek egyesületének, mentősöknek, rendészeti sportegyesületnek, a felnövekvő generáció minőségi oktatását szolgáló Alkalmazott Oktatástannak. A legjobban saját termékeivel tud segíteni: több mint 1500 felnőtt és utánpótlás sportoló, valamint számtalan nyugdíjas és nyugdíjasklub kapott már a NaturComfort Kt.-től ajándékcsomagot szerte az országban. 

Szikora Katalin 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...
Hirdetés

Hírek

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.