Kezdőlap Világgazdaság Recesszióba került az Európai Unió és az eurózóna
No menu items!

Recesszióba került az Európai Unió és az eurózóna

A negyedik negyedévi után az idei első negyedévben is csökkent az euróövezet és az Európai Unió bruttó hazai terméke (GDP) az előző negyedévihez képest – jelentette az Eurostat.

Az uniós statisztikai hivatal a második becslésében is az első becsléssel megegyező adatokat közölt, amelyek szerint az euróövezeti bruttó hazai termék éves bázison 1,8 százalékkal csökkent az idei első három hónapban, 0,6 százalékkal pedig az előző negyedévihez képest.

Az Európai Unióban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék negyedéves és 1,7 százalékkal éves bázison.

A GDP mindkét régióban csökkent a negyedik negyedévben is, negyedéves és éves bázison egyaránt. Az euróövezetben 0,7 százalékos, az EU-ban 0,5 százalékos volt a negyedéves GDP-csökkenés, az éves pedig 4,9 százalék az euróövezetben és 4,6 százalék az EU-ban.

A két egymást követő negyedéves GDP-csökkenéssel az euróövezet és az EU technikailag recesszióba lépett.

Nagy fellendülés volt viszont a harmadik negyedévben mindkét régióban a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett második negyedévi visszaesés után. Éves bázison azonban még a harmadik negyedévben is elmaradásban volt a bruttó hazai termék az euróövezetben és az EU-ban is.

A harmadik negyedévben az euróövezetben 12,5 százalékkal, az EU-ban pedig 11,7 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 11,6 és 11,2 százalékos volt a negyedéves visszaesés, a legnagyobb a nyilvántartások 1995-ös kezdete óta.

A harmadik negyedévben az euróövezeti GDP 4,1 százalékkal, az uniós 4,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A második negyedévben 14,6 százalékos és 13,8 százalékos volt az éves elmaradás.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal

Lezárultak a tejtermékek, valamint az étkezési tyúktojás piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatok, az ezek alapján készült jelentéstervezeteket nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a versenyhatóság, az észrevételeket augusztus 25-ig lehet írásban megtenni

Fókuszban a vidéki kkv-beruházások

A program kiemelten támogatja a legkevésbé fejlett régiókat: a megítélt támogatások közel kétharmada ezekbe a térségekbe került, miközben az ország vállalkozásainak csak 44 százaléka működik ezen régiókban

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 
Hirdetés

Hírek

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.