A szelektíven gyűjtött szemét elenyésző része hasznosul csupán. A műanyag estében különösen rossz a helyzet. Erről a feldolgozott anyag minőségromlása és a túlzóan szigorú jogszabályok tehetnek.
Sok hűhó semmiért
Európában a háztartási és az ipari hulladék 70 százalékát szelektíven gyűjtjük össze. A szemétnek mégis csak a töredéke hasznosul újra. A szeletíven gyűjtött hulladék nagy része az égetőkben végzi.
Az ipar, különösen az olajcégek sok pénzt áldoznak arra, hogy az újrahasznosítás sikertörténetként éljen a köztudatban. Így a legnagyobb szennyezők elhitetik a fogyasztókkal, hogy tiszta lelkiismerettel vásárolhatnak a súlyosan környezetterhelő alapanyagokból, leginkább plasztik termékeket. A valóság azonban kijózanító. A tények meglepetésként hathatnak.
Az alacsony újrafeldolgozási arány legfőbb oka, hogy az anyagok többsége második életében a szignifikáns minőségromlása miatt csak korlátozottan használható. Ezt írja le a downcycling, magyarul értékcsökkentő újrahasznosítás kifejezés. Jó példa erre a papír: a hófehér, jó minőségű fénymásolópapírból recycling után csak újságpapír, papírszatyor vagy kartondoboz lehet.
Megtévesztő számok
Kép/MTI/Balázs Attila
Európában a szelektív hulladékgyűjtésben Luxemburg vezet 83 százalékos aránnyal. A második, alig lemaradva Franciaország (82%), a harmadik pedig Belgium (78%). Ausztriában 71, Németország 68 százalék az elválasztva gyűjtött hulladék aránya. Régiónkból Csehország vezet 66 százalékkal. Mi, magyarok a szemét 49 százaléka gyűjtjük különválasztva. Ezzel a hátsó harmadban vagyunk a kontinensen. Közvetlenül előttünk a dánok (51%), utánunk az olaszok (47%) állnak a ranglistán. A sereghajtó Ciprus és Románia, mindössze 20, illetve 18 százalékos aránnyal. Az EU átlaga 59 százalék.
Egész más képet mutat az újrahasznosítás. Az EU-ban 45 százalékos az arány. A ’zöld fordulat’ keretében elfogadott cél 2025-ig 55 százalék, majd 2030-ig 65.
Hogy jelentős különbség van a szelektív gyűjtés és a tényleges újrahasznosítás között, azt jól mutatják például a német számok. Valamennyi szelektíven gyűjtött szemetet figyelembe véve Németországban a legnagyobb az újrahasznosítási arány az EU-ban. A szelektíven gyűjtött hulladék 66 százalékát hasznosítják újra. Ennek ellenére a német háztartásokban 2019-ben képződött 5,2 millió tonna műanyag szemét 60 százaléka csak ’energetikai újrahasznosításra’ került. A jól hangzó kifejezés valójában elégetést jelent. Sokatmondó az is, hogy az 5,2 millió tonna plasztik szemétben mindössze 0,9 millió tonna volt a már legalább második életét élő műanyag, ami 17 százalékos arányt jelent.
Az újrahasznosítás terén az osztrákok a másodikok (58%) a szlovének pedig a harmadikok (56%). A sereghajtó Románia (13%) és Málta (7%).
A minőségromlás elkerülhetetlen
A viszonylag magas szelektív gyűjtési, de alacsony újrahasznosítási aránynak kisebb részt a recycling magas költsége az oka: minél jobb minőségű az újra előálló termék, annál drágább a folyamat, ergo gazdaságilag kevésbé éri meg. Nagyobb részt az akadályozza az újrahasznosítást, hogy a hulladék nagy része csak jelentős minőségromlással kelthető új életre.
A műanyag kémiailag nézve szénhidrogén láncokból áll, amelyek minden újrahasznosításkor sérülnek, ezért az anyag veszít a tulajdonságaiból, tehát romlik a minősége. A kémiailag szükségszerű jelenséget fokozza, hogy a szűz műanyag gyártásakor különböző adalékanyagokat, például lágyítókat használnak fel, amelyeket az újrahasznosítás során nem lehet kinyerni. Ezért az újrahasznosított műanyag kémiailag szennyezett, fizikai tulajdonságai pedig soksor nem felelnek meg az ipar elvárásainak, például az újrahasznosított plasztikban található lágyító magas aránya miatt túl puha.
A szigorú előírások is gátolják az újrahasznosítást. A második életét élő plasztiknál nem lehet megállapítani, hogy az alapanyagnak milyen volt az összetétele, milyen adalékok kerültek bele első életében. Ezért sokszor nem felel meg az ipar számára előírt tisztasági szabályoknak.
Van megoldás, de alig kivitelezhető
Megoldás lenne mindent, így például a Szentkirályi ásványvíz PET-palackját a MIZO tejföl műanyag poharától elválasztva gyűjteni. Így pontosan ismert lenne a feldolgozásra kerülő plasztik összetételét. Az ilyen típusú gyűjtés azonba nem csak drága lenne, de a legtöbb esetben logisztikailag kivitelezhetetlen is.
A módszer csak nagyon kevés plasztik, mindenekelőtt a PET palackok esetében működik. Ezeket vásárolták fel hosszú éveken át világszerte a kínaiak és állítottak elő belőlük mindenekelőtt polár ruhadarabokkal. A világ legnépesebb országa a behozatali tilalom 2019-es életbe lépése előtt vevő volt a világ plasztik szemétének 56 százalékára!
A kivétel erősíti a szabályt
A recycling a papír és az üveg esetében valóban sikertörténet. Ennek leginkább fizikai oka van. A két anyag a plasztikkal ellentétben nem szenved el folyamatos minőségromlást. Az első újrahasznosítás során romlik ugyan a minősége, tehát fénymásolópapírból már csak újságpapír lehet, de a további újrahasznosítások után nem szenved már el érdemi állagrosszabbodást. Így az újságpapírt többször fel lehet használni újságpapírnak.
A szintén jól újrafelhasználható üveg esetén a tisztítás a legnagyobb probléma. Ez erős szennyezettség esetén költség- és időintenzív, ezért gazdaságilag ráfizetéses. Sőt, még a környezeti mérlege is negatív, mert túl sok víz és energia kell hozzá. Ezért például az olajosüveget jobb lenne nem a szelektív gyűjtőbe dobni.
Külön gyűjtik és eredményesen hasznosítják a gumit is. A minőségromlás azonban jelentős, aszfalt lesz belőle.
Zöld beruházás = újrahasznosítás
A világot elárasztó szemét redukálása illúzió az ipar közreműködésé nélkül. A termelő üzemek beruházásai a zöld termelés érdekében jelenleg leginkább az újrahasznosítási arány növelését jelentik. Ennek két módja van: a gyártási hulladék (post process recycling) és a végtermék (post consumer recycling) újrahasznosítás.
Közös bennük, hogy a termelő üzemeken kívül történnek. Amit tehát a fogyasztó leselejtezett nem a gyártóhoz kerül vissza újrahasznosításra. A recycling azt jelenti, hogy az üzemek a termeléshez újrahasznosított alapanyagot vásárolnak a hulladékfeldolgozóktól. Még a ’post process recycling’ estében is ritka a gyáron belüli újrahasznosítás. Bonyolult és drága lenne. A kevés kivétel egyike a fröccsöntés során keletkező műanyag szemét megolvasztása és az új plasztikhoz keverése.
A recyclingra a termelésben különösen igaz, hogy gazdaságilag ritkán kifizetődő. Ez mindenekelőtt a műanyagra vonatkozik. Egyrészt, a már említett romló minőség, másrészt, mert az új műanyaggranulátum olcsó.
További probléma, hogy az újrahasznosított anyagok gyakran nem teljesítik az összetételre vonatkozó előírásokat. Ezek például az autóiparban, leginkább tűzvédelmi okokból, különösen szigorúak: a szelektív kukába dobott PET-palack lehet új kabát, de nem szabad autóüléshuzatnak használni.
Gazdaságilag jobban megéri, azért nagy az újrahasznosítási arany a papírnál, az üvegnél és a fémnél. Utóbbi esetén ez a ritkafémek mellett az acélra és az alumíniumra is vonatkozik.
Lenne megoldás
Az újrahasznosítás technikai nehézségei és jogi akadályai miatt az igazi megoldás a környezetterhelő alapanyagok felhasználásának csökkentése lenne, aminek érdekében a jogalkotóknak is lépniük kellene.
Petrus Szabolcs
