Kezdőlap Autóipar Rekordokat ért el, szárnyal a Tesla
No menu items!

Rekordokat ért el, szárnyal a Tesla

A Tesla Model S. Kép forrása: tesla.com

Történelme legjobb negyedévét tudhatja maga mögött a Tesla: bevétele és nyeresége egyaránt rekordnagyságúra emelkedett a szeptemberrel zárult három hónapban.

A harmadik negyedévben a Tesla 8 milliárd 771 millió dollár bevételre tett szert, ami 39 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ezen belül az autók értékesítéséből származó bevételek 42 százalékkal, 7 milliárd 611 millió dollárra kúsztak fel. Elemzők kisebb, 8,36 milliárd dolláros összbevételre számítottak.

Az amerikai számviteli szabvány (GAAP) szerint számolva a részvényesekre jutó nettó nyereség 331 millió dollár volt, részvényenként 27 cent. Egy évvel korábban kevesebb mint felére, 143 millió dollárra rúgott a profit, ami részvényenként 16 centet jelentett.

Az egyszeri tételek leszámításával kalkulált (non-GAAP) nyereség 874 millió dollárt tett ki az idei harmadik negyedévben, ami 156 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 342 millió dollárt. A részvényarányos nyereség 37 centről 76 centre nőtt.

Ahhoz, hogy a Tesla nyereséges tudjon lenni a rekordszámú autókiszállítások mellett az is szerepet játszott, hogy a zéró kibocsátású autói után járó környezetvédelmi kreditek értékesítéséből 397 millió dollár bevételhez jutott a harmadik negyedévben.

Az idei év egészét tekintve a Tesla 1,18 milliárd dollár bevételt könyvelt el a más autógyártóknak értékesített kreditek után.

A tőzsdére tíz éve bevezetett Tesla az ötödik egymást követő negyedévről mutatott ki nyereséget, ami azért is fontos, mert ahhoz, hogy bekerüljön az egyik legfontosabb tőzsdeindex, az S&P 500-as mutató kosarát alkotó vállalatok közé, legalább négy egymást követő negyedévben kell profitot termelni.

A Tesla adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) kiigazításokkal számolva 1,8 milliárd dollárra nőtt július-szeptemberben, 49 százalékkal haladja meg az előző negyedévi 1,2 milliárd dollárt, illetve 67 százalékkal több az egy évvel ezelőtti 1,1 milliárd dollárnál.

A negyedévet a Tesla 14,53 milliárd dollár likvid forrással zárta, szemben az előző negyedév végi 8,61 milliárd, illetve az egy évvel korábbi 5,34 milliárd dollárral.

A szerdai tőzsdei zárást követően közzétett eredménybeszámoló hatására a Tesla részvénye több mint 4 százalékkal drágult az elektronikus kereskedésben. Csütörtökön nyitás előtt öt órával 3,95 százalékos pluszban, 439,35 dolláron állt az árfolyam.

A szélesebb autóiparra jellemző csökkenéssel ellentétben a Teslát nem rengette meg a koronavírus-járvány és a világgazdaság recessziója, stabil értékesítés mellett nyereséges negyedéveket zárt, aminek köszönhetően idén 400 százalékkal emelkedett az árfolyama.

Piaci tőkeértéke meghaladja a 393 milliárd dollárt, amivel messze a világ legértékesebb autógyártó vállalata.

A sorban következő japán Toyota “csak” több mint 218 milliárd, a német Volkswagen pedig több mint 84 milliárd dollárt ér.

A Tesla a harmadik negyedévben rekordszámú, 139 ezer 300 autót szállított le megrendelőinek. Az év első kilenc hónapjában mintegy 318 ezer autót értékesített, ami azt jelenti, hogy a negyedik negyedévben közel 182 ezer járművet kellene átadnia ahhoz, hogy teljesüljön az idei évre kitűzött ambiciózus cél, a félmilliós szám. A Tesla vezetése elismerte, hogy bár a megfelelő kapacitás megvan hozzá, e cél elérése megnehezedett. A jövő évre vonatkozó várakozásaikat a következő gyorsjelentésben közlik majd.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...