Kezdőlap Hírek Románia újra megcélozza az eurót
No menu items!

Románia újra megcélozza az eurót

Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének újabb határidejét, miután az eddigi terminusokat többször kitolta – nyilatkozta Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első kormányzó-helyettese.

A román jegybank második embere a Mediafax hírügynökség szerint emlékeztetett, hogy eddig Románia az eurózónához való csatlakozás valamennyi lehetőségét elszalasztotta, így az euró bevezetésére vonatkozó következő jelentésben várhatóan 2029 szerepel majd legújabb határidőként.

Románia 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Azóta több határidő is létezett, az első hivatalos 2014 volt, ezt később kitolták 2019-re, majd 2024-re.

Georgescu szerint ezt a legutóbbi határidőt sem tudja tartani Bukarest, mert jelenleg nem teljesíti a csatlakozási feltételeket.

Még ebben az évtizedben euró válthatja a lejt

Úgy vélte, 2015 és 2017 között lett volna lehetőség, hogy Románia kérje az európai árfolyam-mechanizmusbavaló felvételét, akkor ugyanis teljesítette a csatlakozási feltételeket. Most azonban egyre inkább távolodik a cél – mondta. Emlékeztetett, hogy a román államháztartási hiány tavaly GDP-arányosan elérte a 9,2 százalékot, az idei infláció pedig várhatóan 7 százalék lesz.

Florin Georgescu felidézte, hogy tizenegy volt szocialista ország közül öt már az eurózóna tagja, további kettő, Bulgária és Horvátország pedig tavaly lépett be az eurózóna előszobájába.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH – az ipari termelés decemberi részletes adatai

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal csökkent.

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatcsökkentésről januárban

Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa januári ülésén az alapkamat szinten tartása mellett a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában

Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.