Róbólintott Simicsk Lajos – értesülésünk szerint hat cégének értékesítésére a versenyhivatal. A szerződések tartalma, a vételár és a kivásárlás egyéb részletei üzleti titkot képeznek, amelyet a felek nem hoznak nyilvánosságra.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a magyar vállalkozói társadalom meghatározó része egyetért a magyar kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) rendszerének átalakításával
Magyarország jó helyzetben van ahhoz, hogy az 5G egyik kiemelt országa legyen - mondta Vittorio Colao, a Vodafone Csoport vezérigazgatója újságíróknak hétfőn, Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követően háttérbeszélgetésen Budapesten.
A parlament által elfogadott jövő évi költségvetésben csak a SZÉP-Kártya maradt meg egyetlen cafeteria elemnek. Összeszedtük a használatához kötődő legfontosabb információkat.
Az elfogadott költségvetés középpontjában az ország biztonsága, a gazdasági növekedés fenntartása, a családok támogatása és a teljes foglalkoztatás elérése áll - mondta a pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón, az Országházban.
Bemutatták a 2Rule magyar sportruházati márkát, illetve a hozzá kapcsolódó termékeket pénteken újságírók előtt Budapesten. A cég termékeinek 20-30 százaléka magyar gyártású, a tervek szerint ezt két éven belül megdupláznák, a harmadik év végére pedig a 90 százalékos arány elérése a cél.
Befektetés: 72 millió euro, 8,3 hektár, több millió vendég – számokban így jellemezhető a közép-európai régió első vízibirodalma, az idén 10 éves Aquaworld Resort Budapest. Pfandler Katalin a kivitelező, tulajdonos InterEstate Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a recesszió és a devizahitel ugyan felülírta terveiket, de megerősödve jöttek ki a válságból.
A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) jelentése szerint júniusban 3,0 százalékkal nőttek a termelői árak éves szinten, miközben elemzők 2,9 százalékra számítottak a májusban mért 2,7 százalékos emelkedés után.
A kínai gyártó visszavonulót fújt: a világ összes országából visszahívja szennyeződést tartalmazó vérnyomáscsökkentő hatóanyagát. A hírek szerint a szennyeződés problémája szélesebb körű lehet. Jelentős mennyiséget gyártanak Indiában is a hatóanyagból. Magyarországon 27 féle pirulában van valsarton.
Válaszintézkedéseket készít elő az Európai Unió arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök beváltja a fenyegetéseit, és az Egyesült Államok védővámot ró ki a...
Legutóbb még úgy tűnt, a legfinomabban szőrösszívűnek és pokróc stílusúnak nevezett Ryanair-vezér, Michael O’Leary súlyosabb következmények nélkül farag nyereséget az utasok és a pilóták...
Mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak - közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság.
Az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken, ezért rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (1400 milliárd forint) büntetést szabott...
Innovációs együttműködésekről tárgyaltak a Teslával a Waberer's vezetői az USA-ban. Európából elsőként a magyar szakemberek próbálták ki az járműveket gyártó amerikai vállalat elektromos kamionját.
Amerika kereskedelmi háborúja világméretűvé vált. Az érintett áruk kiválasztásában kezdetben a politika és a szimbolika játszott szerepet, azonban az acélt és alumíniumot terhelő büntetővám az amerikai kontinens országaira, majd Kínára is kiterjedt. Trump elnök következő célpontja az autóipar lehet.
Maradjon továbbra is adómentes a diákhitel törlesztéséhez nyújtott munkáltatói juttatás - szólítja fel a kormányt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
Gulyás Tibor, a HÖOK...
Eladta az MKB Bankban meglévő tulajdonrészét Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója.
A vezérigazgató az MTI-vel azt közölte, hogy a tulajdonában lévő Promid Invest Zrt....
Csoltó Gábor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Az Üzletnek nyilatkozva a szolgáltató kamara kiépítésének állomásairól, valamint arról is beszélt, hogy azt szertné, ha...
A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.
Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez
A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.
A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.
Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez
A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.
Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját
Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek