Kezdőlap Cégvilág KKV-k figyelem: újra itt van az épületenergetikai GINOP-pályázat
No menu items!

KKV-k figyelem: újra itt van az épületenergetikai GINOP-pályázat

Újra megnyílt a GINOP pályázat: ismét benyújthatók a támogatási kérelmek a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása című” felhívásra.

Már ismét be lehet nyújtani a támogatási kérelmeket a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása” című (GINOP-4.1.2-18) felhívásra – olvasható a hivatalos pályázati portálon a kormány tájékoztatása.

Az eredetileg tavaly februárban megjelent felhívás keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások összesen 52,5 milliárd forint keretösszegből igényelhetnek. Ehhez a forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege 1,5–100 millió forint lehet. A kérelmeket június 28.-án, 12.00 óráig lehet benyújtani.

A projektek keretében az energiahatékonyságot javító, és a megújulóenergia-felhasználás növelését segítő tevékenységek támogathatók. Ennek keretében lehetőség nyílik az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, a meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására. Emellett támogatható még a napkollektoros rendszer telepítése, a brikett, a faapríték, a faelgázosító kazánrendszer kiépítése, valamint a hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre, hűtésre, használati melegvíz-termelésre és fűtésrásegítésre.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyben a kínai villanyautók? Vizsgálódik az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság ma hivatalos szubvencióellenes vizsgálatot indított az akkumulátoros elektromos járművek Kínából történő behozatala kapcsán.

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

Világújdonság: már a poggyászkocsi is intelligens a müncheni reptéren

Digitális vásárlási élménnyel gazdagodnak a müncheni reptér utasai azzal, hogy a légikikötőben megjelentek az első intelligens poggyászkocsik.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Hírek

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.