Magyarországon a kutatás-fejlesztési (k+f) ráfordítások folyó áron számított összege 2019-ben elérte a 702 milliárd forintot, amellyel hazánk a 22. helyet foglalta el az európai innovációs rangsorban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A szeptemberi 1,140 milliárd euró külkereskedelmi többlet 664 millió euróval nagyobb az egy évvel korábbinál, és mindössze 10 millió euróval marad el a 2016 júniusi rekordösszegtől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A kormány a koronavírus-járvány miatt megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A nemzetgazdaság teljesítménye az első három negyedévben 5,5 százalékkal esett vissza, de az év egészére 6 százalék körüli GDP csökkenést várnak az elemzők, azaz a negyedik negyedévre rosszabb kilátásokkal számolnak.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben az előző negyedévinél 11,4 százalékkal nagyobb, az előző év azonos időszakinál 4,6 százalékkal kisebb volt - erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.
A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége erős maradt, de a kilábalás nem minden gazdasági szektort érint majd egyformán, ezért a gazdaságtámogató intézkedések előtérben maradhatnak - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a novemberi Pénzügyi stabilitási jelentést ismertetve.
Magyarország finanszírozása nemcsak az idei évre, hanem a következő évekre is biztosított: elegendő forrás áll rendelkezésre az ország működtetésére, a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítását szolgáló programok finanszírozására - mondta a pénzügyminiszter a parlamentben.
A Zöld busz program első, 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírásban városi elektromos meghajtású buszok beszerzésére és töltőinfrastruktúra kiépítésére lehet támogatást igényelni - jelentette be az energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
A bérek emelkedése lényegében fenntartja a vírusjárvány előtti erős dinamikát. Ezért is fontos, hogy mi lesz a jövő évi bértárgyalások kimenetele - állapították meg elemzők.
Véget vet a papírszámlák korának a legújabb adóügyi fejlesztés: az elektronikus számlázásra áttérő vállalkozások számlánként hétszáz forintot is spórolhatnak - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Szeptemberben a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 260 ezer 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 269 ezer 500 forintot ért el. Utóbbi 8,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Októberben az előző hónaphoz viszonyítva 23 ezerrel, 199 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, a 4,3 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb az egy hónappal korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A jegybank Versenyképességi programja a tavaly őszi 22 százalékhoz képest 34 százalékban teljesült idén novemberre, ami 12 százalékpontos növekedés - közölte Szalai Ákos főosztályvezető a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi tükör című kiadványát ismertetve.
Amennyiben a GDP-növekedés a járványt követően ismét eléri a 4 százalékot, Magyarország 2030-ra megközelítheti Nyugat-Európa fejlettségi szintjét - jelentették ki az amerikai McKinsey&Company magyarországi szakértői.
A költségvetés és az államháztartás finanszírozása stabil, a jövőbeli költségekre pedig akkor is megvan a fedezet, ha jövőre Brüsszelből csak az agrártámogatási összegek érkeznek - mondta a pénzügyminiszter.
A szállodaipari és vendéglátó ágazat, valamint a közétkeztetés beszállítóira is terjessze ki a kormány a szektort érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket - javasolja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A Magyar Bankszövetség és a Pénzügyminisztérium javaslataira építve hat intézkedést fogadott el az operatív törzs: ezek mindegyike egyszerűbbé, olcsóbbá és gyorsabbá teszi a pénzügyek intézését - jelentette be Varga Mihály a gazdaságvédelmi operatív törzs ülését követően.
A jövő évi adóváltozások a versenyképesség növelése, valamint a gazdaság újraindítása mellett egyszerűbbé és igazságosabbá teszik a magyar adórendszert - jelentette ki Izer Norbert.
A...
Az üzleti várakozások zuhanásának következményeként a GKI konjunktúraindexe novemberben nagyot esett, a nyár eleji szintje alá csökkent. A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában április óta nem volt a novemberihez hasonlóan pesszimista.
Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján
Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján
Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.
Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott
A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek