Az online számlázás 2021-ben válik teljessé, ekkor már minden számlát, a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja majd az adóhivatal - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.
Hosszú távú gázvásárlási megállapodás született a Shellel, amivel minden feltétel teljesült a cseppfolyósított gáz (LNG) érkezéséhez a krk-i LNG-terminálról - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A visszaesés mértéke 28,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélyponthoz képest - jelentette első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.
Hazánk továbbra is őrzi élvonalbeli helyét az adócsökkentési rangsorokban, az OECD szerint Magyarországon javult a második legnagyobb mértékben az adóterhelés - közölte a pénzügyminiszter.
Az Eurostat adatai szerint az elmúlt két évben Magyarországon az átlagbérek magasabbak voltak, mint Szlovákiában és Romániában, de nem érték el a Csehországban és Lengyelországban mért szintet - mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Júliusban 0,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma, vagyis a vásárlási kedv minimálisan meghaladta az egy évvel ezelőtti szintet. Az áprilisi mélyponthoz viszonyítva 10,6 százalékos a növekedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A koronavírus elleni egészségügyi védekezés első szakaszát Magyarország megnyerte, de figyelni kell arra, hogy a közösen hozott erőfeszítések, áldozatok ne váljanak értelmetlenné. A koronavírus-járvány második hullámában a magyar gazdaság korábban látott részleges leállását kell megakadályozni, és ehhez az egyik legjobb eszköz a határokon életbe léptetett korlátozó intézkedések sorozata - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter
A koronavírus-járvány nagyot lendített a belföldi e-kereskedelmen, amely rekordmértékű, éves összevetésben 34,8 százalékos bővülést és bruttó 355 milliárd forintos forgalmat ért el az első félévben - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu kutatásából.
Júliusban a belföldi értékesítésben 0,2 százalékkal csökkentek, az exportértékesítésben 5,3 százalékkal nőttek az ipari termelői árak, amelyek összességében 3,4 százalékkal haladták meg a tavaly júliusiakat - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatai láttán óvatos optimizmussal tekintenek a következő negyedév elé az elemzők. A korábban feltételezetthez képest gyorsabb kilábalást várnak, ami nem jelent pozitív éves növekedési adatot, de lényegesen mérséklődhet a visszaesés mértéke.
A bruttó hazai termék (GDP) volumene 13,6 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva a második negyedévben. Ehhez a szolgáltatások 6,8 százalékponttal, az ipar 4,3 százalékponttal, az építőipar 0,7 százalékponttal járult hozzá - erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal.
Átmenetileg el lehet engedni a költségvetési hiányt és az államadósságot, de 2022 után kötelező lesz visszafordulni az egyensúly és növekedés bevált receptjéhez - írta a jegybankelnök.
Az első félévben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 600 forint volt. Mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette a KSH.
A szolgáltatások euróban számított exportja 40,1, importja 25,0 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 790 millió euró volt, 1634 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A május-júliusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 224 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,8 százalék volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 1710 milliárd forinttal 3600 milliárd forintra emelte az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiányára vonatkozó előrejelzését.
Európában csendes, de nagyon komoly űrverseny zajlik, amibe be kell szállni, különben hátrányba kerülünk - mondta Jászai Gellért, a 4iG többségi tulajdonosa.
A monetáris transzmisszió hatékonyságának és az állampapírpiac stabil likviditási helyzetének megőrzése érdekében a monetáris tanács szükségesnek tartja a heti állampapír-vásárlások nagyságának növelését - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Nem okozott meglepetést az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, hogy a jegybank monetáris tanácsa sem a 0,6 százalékos kamaton, sem a kamatfolyosón nem változtatott keddi ülésén.
Az álláskeresők száma a koronavírus-járvány megjelenése óta júliusban csökkent először: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júliusi zárónapon 365 800 álláskereső szerepelt, 2,8 százalékkal, 10 500-zal kevesebb a júniusinál.
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján
Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján
Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek