Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Szolgáltatás-külkereskedelem - 790 millió euró többlet
No menu items!

Szolgáltatás-külkereskedelem – 790 millió euró többlet

A szolgáltatások euróban számított exportja 40,1, importja 25,0 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 790 millió euró volt, 1634 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A koronavírus okozta járvány gazdasági hatásai a szolgáltatás-külkereskedelem több területén az előző negyedévihez képest még tovább fokozódtak – tette hozzá a jelentés.

A többlet jelentős mérséklődése elsősorban a turizmus aktívumának drasztikus, 85,6 százalékos visszaesésével magyarázható, de hozzájárult a szállítási szolgáltatások és a bérmunka-szolgáltatások egyenlegének 69,4 százalékos, illetve 35,6 százalékos romlása is.

Az idegenforgalmi exportbevételek a második negyedévben 71,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól az első negyedévi 22,8 százalékos visszaesés után, míg az import 45,2 százalékkal csökkent az előző negyedévi 12,3 százalékot követően.

Egyedül az idegenforgalom egyenlege 863 millió euróval maradt el az egy évvel korábbitól, míg a szállítási szolgáltatásoké 551 millióval a bérmunka díjbevételi többlet pedig 156 millió euróval csökkent.

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 57 százalék volt, de mindössze 117 millió euró aktívumot hoztak a második negyedévben, ami 49 millió euróval elmaradt az egy évvel korábbitól.

A szállítási szolgáltatások 21, és a turizmus 11 százalékkal részesedtek a teljes exportból és 243 millió euróval, illetve 145 millió euróval járultak hozzá az exporttöbblethez.

Importban is ugyanezek a szolgáltatáscsoportok domináltak. Az üzleti szolgáltatások részesedése 67 százalékos volt, míg a szállítási szolgáltatások 19, a turizmus 9,3 százalékkal részesedett a teljes importból.

Az első fél évben a szolgáltatások exportja 24,6 százalékkal, az import 15,0 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához mérve. Az exporttöbblet 2,448 milliárd eurót tett ki, 1,887 milliárd euróval maradt el az egy évvel korábbitól.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett