Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Spanyolország 65 millió turistát veszített
No menu items!

Spanyolország 65 millió turistát veszített

Szájmaszkban fényképező turista Sevillában – kevés volt belőlük. Fotó: AFP

A koronavírus-járvány miatt Spanyolország 65 millió külföldi turistát veszített 2020-ban – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE).

A dél-európai ország, amely 2019-ben még a világ második leglátogatottabb országa volt, tavaly 18,9 millió turistát fogadott, ami 77,3 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben. Ilyen kevés látogató utoljára 1969-ben érkezett Spanyolországba.

A bevételek esetében a múlt évi veszteség meghaladja a 72 milliárd eurót. A turizmusból származó 19,7 milliárd euró 78,5 százalékkal kevesebb mint tavaly előtt.

Hagyományosan a legtöbb turista Nagy-Britanniából érkezik Spanyolországba, ám az elmúlt évben ez is megváltozott. A legnagyobb számban, 3,8 millióan Franciaországból utaztak Spanyolországba, a második helyre kerültek a britek 3,1 millió látogatóval, őket követték a németek 2,4 millió turistával.

A légi közlekedést érintő korlátozások ellenére a többség, 13,7 millióan repülővel érkezett, számuk ugyanakkor 80 százalékkal marad el a 2019-es eredménytől. Ötmillióan választották az autós utazást, 61 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.

A turisták átlagosan naponta 133 eurót (47 ezer forint) költöttek, ami 13,8 százalékos csökkenés 2019-hez viszonyítva.

A koronavírus-járvány előtt Spanyolország bruttó hazai termékének (GDP) 12,3 százaléka származott a turizmusból. A spanyol Exceltur turisztikai szövetség számításai szerint a múlt évben ez 4,3 százalékra esett vissza.

A turisztikai szektor 2,5 millió munkahelyéből mintegy 300 ezer szűnt meg, és több mint 400 ezer állást csökkentett munkaidővel, állami támogatás mellett tudtak megtartani. A szervezet az ágazatot ért veszteséget 106 milliárd euróra becsülte.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az ENSZ Turisztikai Világszervezete végrehajtó bizottságának madridi ülésén januárban hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni oltások megkezdésével már megtették az első lépést a turizmus helyreállításának irányába, de a fellendülés az oltások tömegessé válásától függ.

A kormányfő beszámolt az ágazatot támogató intézkedésekről, mint például a költségvetési támogatás növelése, vagy egy 3,4 milliárd eurós beruházást jelentő modernizációs és versenyképességi terv elindítása.

Az Exceltur ezeken túl 5,3 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatást szorgalmazott a kormánynál az idegenforgalomban a következő fél évben várható, továbbra is “drámai” kilátások miatt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Energiatárolási beruházásnál kapott megbízást a Siemens Zrt.

A dunántúli Litéren épül az akkumulátoros egység, melyhez a...

Digiméter kutatás – A magyar vállalkozások digitalizációs lemaradásban vannak

A Digiméter - Digitális Versenyképességi Mutató 2020-ban indult mérési rendszer, amelyet a SmartCommerce Consulting, a Reacty Digital, az eNET és a Virgo alapított.

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

Együttműködési megállapodást írt alá az MKT és a METU

A most megkötött megállapodás célja a METU oktatási, tudományos és innovációs tevékenységének, valamint a kutatási eredmények disszeminációjának folyamatos fejlesztése, erősítése.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...

MNB – 110 tonna az aranytartalékunk

A közlemény szerint a világ jegybankjai az utóbbi években ezer tonnát meghaladó mennyiségben vásároltak aranyat, az összmennyiség 2022-ben 1082 tonnával csúcsot döntött.