Kezdőlap Edukáció Szakképzési rendszer. Palkovics László az egyszerűsítésen dolgozik
No menu items!

Szakképzési rendszer. Palkovics László az egyszerűsítésen dolgozik

A kormány átláthatóvá akarja tenni a szakképzés rendszerét, ezért a következő időszakban egyszerűsítik és egyértelműsítik a szakmák jegyzékét – mondta Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén Budapesten.

A miniszter a szükséges lépést azzal indokolta, hogy míg Németországban egy 14 éves pályaválasztás előtt álló fiatal 150 szakma közül választhat, Magyarországon a választható szakmák száma meghaladja a 800-at.

Ez a rendszer pedig így átláthatatlan – jelentette ki a tárcavezető.

Palkovics László felidézte, a szakképzés átalakításánál a kormány elsősorban a munkaerőpiac igényeire figyelt, ezt szolgálta többek között a duális képzés és a szakgimnáziumi rendszer bevezetése, illetve a szakképző intézmények műszaki fejlesztése is. A szakmák jegyzékének egyszerűsítése is illeszkedik ebbe a sorba szavai szerint.

A kormány arra törekszik, hogy a szakgimnázium, a szakközépiskola a gimnázium versenytársa legyen, ugyanis ma Magyarországon még többen végeznek gimnáziumban, mint szakképzésben.

A miniszter szerint európai példák is alátámasztják a kormány törekvéseit, hiszen Finnországban, Németországban és Ausztriában is lényegesen többen szereznek szakképzettséget, mint általános gimnáziumi érettségit.

A digitalizáción alapuló, most zajló negyedik ipari forradalom nagy mértékben átalakítja majd a munkaerőpiacot. Annak érdekében, hogy a szakképzés megfeleljen a jövő kihívásainak az Innovációs és Technológiai Minisztérium két városban (Győrben és Miskolcon) elindította az újgenerációs szakképző intézmények programját. A projekt jövőre Kecskeméten és Debrecenben folytatódik – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető szerint a magyar gazdaságnak elsősorban mérnökökre, informatikusokra és természettudományos végzettséggel rendelkező szakemberekre van szüksége. Ezért a kormány a következő időszakban azért dolgozik majd, hogy a felsőoktatásba jelentkező diákok 40 százaléka ilyen jellegű képzésekre jelentkezzen. Hozzátette, míg 2012-ben a felsőoktatásba jelentkezőknek csupán 22 százaléka választott ilyen irányú felsőoktatási képzéseket, 2018-ban ez az arány már elérte a 29 százalékot.

Az Európai Szakképzési Hét programjai minden évben szeptembertől decemberig tartanak, a rendezvény sorozat célja a szakképzés vonzóbbá tétele. Magyarországon rendezik az összeurópai programok 27 százalékát.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Olcsó külföldi dobozos tej és félkemény sajt piacromboló hatása

Az import is új erőre kapott, az elmúlt nyolc hónapban jelentős mennyiségű félkemény sajt és UHT tej érkezett az országba, amely piacromboló hatása megkérdőjelezhetetlen.

BÉT – Az OTP és a Telekom tartotta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,09 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 55 649,46 ponton zárt hétfőn.

Elérhető az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+

Az agrárágazat gazdasági nehézségeinek enyhítésére a kormány egy új, többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció létrehozásáról döntött; az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel a kiemelt állami támogatásnak köszönhetően most 5 százalékos nettó kamattal, maximum 100 millió forint összegben, 1, 2 vagy 3 évre igényelhető.

Szijjártó: 120 új munkahely lesz Győrben

Hazánknak Ausztria a második legfőbb kereskedelmi partnere, az osztrák cégek alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget.

Hírek

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest