A közlemény szerint a béremelés alapelve az, hogy a szakképzésben oktatók átlagbérét legalább azonos arányban kell növelni a pedagógusok illetménye emelésének mértékével.
Jelentős módosítások lépnek életbe a felsőoktatási felvételi szabályozásában 2023-ban és 2024-ben - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumban.
Egyre több nyolcadik osztályos iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályaorientációs felméréséből.
Megjelent az alapszakmákat ismertető tájékoztató füzet, amelyből a fiatalok és szüleik megismerhetik az átalakított szakképzés struktúráját és tájékozódhatnak a választható képzésekről - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
A Gazdasági Kabinet azt javasolja, hogy a jövő tanév tavaszi félévétől a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitellel - közölte Varga Mihály.
A munkaerőpiac bővülése egyre inkább korlátokba ütközik. A közfoglalkoztatottak, a munkanélküliek és az inaktívak bevonásához elengedhetetlen a képzési lehetőségek bővítése, illetve a szakképzés további fejlesztése - állapították meg elemzők.
Hárommilliárd forintos keretösszeggel indul program a kisgyermekesek képzésére és elhelyezkedésük támogatására - közölte Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős pénzügyminisztériumi államtitkár.
8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban. A szakképzésé a jövő - mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón.
Keresletvezérelt szakképzést sürgetett a 12. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján tartott beszédében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László, aki szerint a felnőttképzés hatékonyabbá tételével a munkaerőhiány sem lenne ekkora mértékű.
A jövő versenyképes magyar vállalkozásairól egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) pénteken.
A kormány átláthatóvá akarja tenni a szakképzés rendszerét, ezért a következő időszakban egyszerűsítik és egyértelműsítik a szakmák jegyzékét - mondta Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén Budapesten.
A szakképzés társadalmi elfogadottságát a gimnáziumokéval egyenlővé kell tenni úgy, hogy egymás pozícióit erősítve egyenrangú versenytársakká váljanak. Az elmúlt két évben a szakképzési centrumok tagintézményeinek csaknem fele újult meg, és az év végéig további tizennégy felújított iskolát adnak át - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Kiskunhalason.
A gyáriparosok pozitív motívációkkal irányítanák a fiatalokat az egyes képzési intézményekbe, közöttük a mindenkori minimálbérhez igazított ösztöndíjat és tanulószerződéses, juttatást javasolnak, amit az állam és a munkaadók közösen adnának. Az MGYOSZ komplex javaslatcsomagot dolgozott ki.
Újra pályázhatnak havi 40 ezer forintos ösztöndíjra azok, akik egészségügyi szakképzést adó középfokú intézmények nappali tagozatán tanulnak és tanulmányi átlaguk legalább 3,01.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek