Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Sztrájk mérleg a Ryanair-nél. Részvényár esés, 40 ezer hoppon maradt utas
No menu items!

Sztrájk mérleg a Ryanair-nél. Részvényár esés, 40 ezer hoppon maradt utas

Több mint 40 ezer utast érint a Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetése, amely miatt 250 járatot töröltek Európa-szerte. A sztrájk napján 13,12 euró volt a Ryanair-részvények értéke a dublini tőzsdén, 20 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban.

A társaság belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérőinek 24 órás sztrájkjához egy német pilóta-szakszervezet is csatlakozott. Korábban még “csak” 150 járat törléséről volt szó, a német pilóták bejelentésével azonban a szám 250-re nőtt. Ez a Ryanair 2400 pénteki járatának körülbelül 10 százalékát jelenti.

A legnagyobb európai fapados légitársaságnak számító Ryanair arról számolt be, hogy mindent elkövet a zavarok hatásának minimalizálása és az utasok tájékoztatása érdekében, holland médiabeszámolók szerint azonban voltak olyanok, akik csak a repülőtéri biztonsági ellenőrzés után szembesültek vele, hogy nem indítják a járatukat.

“Nem foglalkoznak velünk, pusztán számok vagyunk a szemükben. Kifacsarnak és eldobnak minket, mint egy citromot” – panaszolta a cég egyik egykori alkalmazottja a brüsszeli repülőtéren rendezett tiltakozáson.

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója próbálta kisebbíteni az akció jelentőségét, amely szerinte a “légiutaskísérők apró kisebbségének indokolatlan lépése”, ugyanakkor sajtóhírek szerint ez a második legnagyobb egynapos sztrájk a cég történetében.

A sorozatos sztrájkok nyomán visszaeső foglalások miatt elképzelhető, hogy a cégnek módosítania kell a rövid távú növekedési prognózisát.

A sztrájk napján 13,12 euró volt a Ryanair-részvények értéke a dublini tőzsdén, 20 százalékkal kevesebb, mint július közepén.

A munkabeszüntetést meghirdető szakszervezetek azt közölték, hogy havonta megismétlik az akciót, amíg nem teljesítik a követeléseiket.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.