Kezdőlap Gazdaság Takarékbank: 6,8 százalékos felpattanás jöhet idén
No menu items!

Takarékbank: 6,8 százalékos felpattanás jöhet idén

A járvány vártnál nagyobb második hulláma miatt a GDP tavalyi visszaesésének mértékét 5,3 százalékra rontották a Takarékbank elemzői a korábbi 4,7 százalékos várakozásukról, idén pedig 6,8 százalékos növekedéssel számolnak a korábbi 7,2 százalék helyett – ismertette Suppan Gergely, a bank vezető elemzője.

Hozzátette: Kelet-Európában Magyarország a középmezőnyben szerepelhet a GDP növekedése alapján. Újabb korlátozásokra nem számítanak a gazdaságban, így az év második fele már mutathat érdemi fellendülést. Az ipar és az építőipar két százalékponttal húzza fel a tavalyi negyedik negyedéves GDP-t negyedéves alapon, ez a két ágazat 2021-ben is húzóerőt jelent – mondta.

Az elemző szerint az ipar (+15,3 százalék), és az építőipar (+9,5 százalék) várható idei növekedése együtt akár több mint 3,5 százalékot adhat a 2021-es GDP-növekedéshez. A gazdaság szempontjából kulcskérdés a lakosság minél gyorsabb és nagyobb arányú beoltása – fűzte hozzá.

Az infláció az idén átlagosan 3,7 százalék lehet, jövőre 3,2 százalék a Takarékbank elemzési központjának legfrissebb előrejelzése szerint.

Suppan Gergely kifejtette: a korlátozó intézkedések csak egyes szektorokat céloztak, az érintett ágazatok egy része pedig már részben alkalmazkodni tudott az újabb korlátozásokhoz. Több ágazat viszont – mint a turizmus, az utazáshoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások, a rendezvényszervezés, a szórakozás, a szabadidős, kulturális és sporttevékenységek – csak a vírus elleni vakcina tömeges alkalmazásával állhat helyre.

Mivel továbbra is fenn kell tartani a korlátozó intézkedéseket, így az idei első negyedévben még visszafogott lehet a gazdaság teljesítménye.

Suppan Gergely

Előrejelzésük szerint 2022-ben folytatódhat a helyreállás, 6,3 százalékkal bővülhet a gazdaság. A közeljövőben nem várnak további kamatemelést az egyhetes betétben a Takarékbank elemzői, ugyanakkor úgy vélik, az infláció tavaszi hónapokban várható megugrása miatt az MNB óvatos maradhat a lazítással. Az üzemanyagárak tavaly tavaszi alacsony bázisa miatt az infláció átmenetileg kiléphet a toleranciasávból, ez azonban nem érinti a maginflációt, így ezen “áttekinthet” a monetáris tanács, szigorításra a következő két évben sem számítanak – ismertette.

Kitért arra: tavaly átlagosan 4,3 százalék lehetett a munkanélküliségi ráta, ami idén 3,9-4 százalékra süllyedhet az év második felére várt gazdasági élénkülésnek köszönhetően. Tavaly közel 10 százalékkal emelkedhettek a bruttó bérek, a növekedés idén is meghaladhatja a 8 százalékot, döntően az egészségügyi bérfejlesztések hatására. A járvány által nem érintett területeken továbbra is magas maradhat a bérdinamika. Ez a várt infláció mellett tavaly 6,2 százalékos, idén pedig 4,5 százalék közeli reálbér-növekedést eredményezhet, így 2013-tól 2021 végéig már összesen csaknem 70 százalékkal nőhetnek a nettó reálbérek.

Felidézte, hogy 2019-ben a GDP 63,8 százalékára mérséklődött az államadósság, az Eximbank beszámításával az államadósság a GDP 65,4 százaléka volt. Az átmenetileg megugró költségvetési hiány, valamint a nominális GDP várható stagnálása miatt az államadósság tavalyi GDP-arányos mértéke 77,6 százalékra emelkedhet, azonban a következő években ismét csökkenő pályára állhat, így

2021-ben 74,8 százalékra, 2022-ben 72 százalékra süllyedhet az adósságráta az elemzés szerint.

A forint az utóbbi hónapokban is őrzi a “régió legvolatilisebb devizája” címet, viszont ehhez a lengyel zloty is aktívan zárkózik fel, csak 1 százalék körüli mértékben marad el a forint éves változási szintjétől. A forint jegyzése az euró ellenében a tavaly év eleji 335 körüli sávból közel 10 százalékos gyengüléssel felkerült a 360 körüli sávba, ezt tartja, a világgazdasági helyreállás első jeleinek felbukkanásáig a kivárás és oldalazás lehet az alapvető irány a Takarékbank elemzése szerint.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit