Hirdetés
Kezdőlap Agrár Tanyafejlesztési Program: kétszeresére emelkedett a keretösszeg
No menu items!

Tanyafejlesztési Program: kétszeresére emelkedett a keretösszeg

A tavalyi évhez képest duplájára, összesen 2,4 milliárd forintra emelkedett a Tanyafejlesztési Program keretösszege 2019-ben – közölte az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára.

Viski József emlékeztetett, Magyarországon jelenleg körülbelül 300 ezer ember él külterületeken, azaz aprófalvakban, zártkertekben vagy tanyákon, az ő életkörülményeik javítására indította el a kormány 2011-ben ezt a programot.

A tavaly decemberben megjelent pályázati felhívásokra a támogatási kérelmeket január 28-tól van lehetőség szerkeszteni és kitölteni a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján, a véglegesítésre és a benyújtásra pedig február 4-től február 11-ig tartó időszak áll rendelkezésre – ismertette a helyettes államtitkár.

Viski József hozzátette, a program hétéves működése során már közel kétezer pályázat részesült pozitív elbírálásban, amely több mint 8,9 milliárd forint megítélt támogatást jelent.

Elmondta, a kiírásban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések támogatására és közösségi fejlesztésekre, valamint 650 millió forintot különítettek el a tanyagazdaságok indítására és fejlesztésére azok számára, akik mezőgazdasági tevékenységet szeretnének indítani.

Emellett 320 millió forintot biztosítanak a tanyai lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre, azaz például a tanyaépületek felújítására – ismertette Viski József, megjegyezve, ezeket még a korábban kalkulált 1,2 milliárd forintos keretösszegből számolták.

A pályázatok benyújtása előtt megvizsgálják a beérkezett igényeket és az egyes célterületek iránti érdeklődést, a döntéseket ennek függvényében hozzák majd meg, de a kibővített keretből igyekeznek minél több pályázót támogatni – tette hozzá.

Viski József a gazdafórumon arról is beszámolt, hogy a Vidékfejlesztési Programon belül április elejéig nyújthatóak be a támogatási kérelmek a tanyák háztartási léptékű villamos energia, vízellátás, valamint a szennyvízkezelés fejlesztéseit segítő pályázataira. Az irányító hatóság eddig 252 kérelem támogatásáról döntött, mintegy 1,3 milliárd forint összegben.

A helyettes államtitkár a Vidékfejlesztési Program végrehajtásáról elmondta, már több mint 176 ezer kérelem támogatásáról született döntés és a hatóság több mint 1300 milliárd forintra kötelezettségvállalást is tett. Jelenleg 19 pályázati felhívás nyitott, amelyekről az érintettek a www.szechenyi2020.hu honlapon tájékozódhatnak – tette hozzá az MTI jelentése szerint.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.