Az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, "Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései" című, rendkívül sikeres pályázati felhívását ismét meghosszabbította, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. október 1-ig van lehetőség - közölte Nagy István agárminiszter.
Az idei évben soha nem látott érdeklődés mutatkozott a Tanyafejlesztési program iránt. Ezért az agrártárca közel kétmilliárd forintra emelte a keretösszeget - közölte Nagy István agrárminiszter.
Az idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium. Csütörtöktől lehet pályázni - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Megjelent a közel két és félezer településen igényelhető falusi csok részleteit és feltételeit tartalmazó, július elsejétől hatályos kormányrendelet a Magyar Közlönyben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Július 1-jétől indul a falusi csok, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az Agrárminisztérium egy évvel meghosszabbította a tanyás térségek háztartási léptékű fejlesztéseit szolgáló vidékfejlesztési pályázatot, így a tanyán élők és a tanyás térségekben található önkormányzatok 2020. április 3-ig nyújthatják be támogatási kérelmüket a 8,23 milliárd forint keretösszegű felhívásra.
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.
A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek