Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Tőkeemelést hajt végre a Tesla 
No menu items!

Tőkeemelést hajt végre a Tesla 

Több mint kétmilliárd dolláros tőkeemelés végrehajtására készül a Tesla.

Az elektromos autókat gyártó, palo altói székhelyű vállalat bejelentette, azt tervezi, hogy 650 millió dollár értékben törzsrészvényeket, 1,35 milliárd dollár értékben pedig 2024-ben lejáró, átváltható kötvényeket bocsát ki. Emellett minden vásárló 30 napon belül megemelheti 15 százalékkal ajánlatának értékét, ami azt jelenti, hogy akár 2,35 milliárd dollárt kasszírozhat a Tesla, amely tőkehelyzetének megerősítésére és általános vállalati célokra kívánja felhasználni a befolyt összeget.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója 10 millió dollár értékben vásárol részvényeket.

A Tesla be is nyújtotta az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek (SEC) az értékpapírokra vonatkozó bejegyzési nyilatkozatát.

A New York-i tőzsdén több mint 5 százalékos pluszban, 245,65 dolláros árfolyamon indult a kereskedés a Tesla részvényeivel csütörtökön, nyitás után egy órával 3,09 százalékos nyereségben forogtak a papírok.

Elon Musk Tesla részvényt vesz Kép: Sky News

már a múlt héten jelezte, hogy küszöbön áll egy tőkeemelés, miután az első negyedévet 700 millió dolláros veszteséggel zárta a vállalat, csalódást okozva a befektetőknek. Musk azt ígérte, hogy a harmadik negyedévtől újra nyereséges lesz a Tesla tevékenysége.

Elemzők hónapok óta azt jósolják, hogy a Teslának friss tőkét kell szereznie terjeszkedési terveinek finanszírozására, például a sanghaji gyár 7 milliárd dollár költséggel járó felépítéséhez. A múlt héten úgy vélekedtek, hogy a vállalat 1 és 3 milliárd dollár közötti összeget próbálhat gyűjteni, de ez jóval nagyobb költséggel jár majd, mint az egy évvel korábbi tőkeemelés.

A Tesla arra számít, hogy idén 2-2,5 milliárd dollárt fordít tőkeberuházásokra, a következő két év mindegyikében ben pedig 2,5-3 milliárd dollárt.

 

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciájaTovábbi információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Horvát lap: a Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát állam ellen

Miután a megjelent a cikk, a Mol rövid közleményben reagált, amelyben megerősítette a hírt, de részletekbe nem bocsátkozott.

Mi ez a kínai rekláminvázió a foci EB-n?

Aki nézi az EB meccseket, elsőre könnyen meglepődhet azon,...

Itt az amerikai letiltás, de a Kaspersky tagadja, hogy kiberveszélyt veszélyt jelentene

A vállalat szerint az amerikai kormány döntésének fő hatása az lenne, hogy a kiberbűnözésnek kedvezne, miközben a fogyasztók és a szervezetek szabadságát is csökkenti, hogy megválaszthassák a kívánt kibervédelmet.

17. századi női papucs került elő a veszprémi várnegyedben

A különleges leletet már a Múzeumok Éjszakáján megnézhetik az érdeklődők a veszprémi várnegyed Work in Progress kiállításán
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB a régióból elsőként lett a CASI nemzetközi zöld kapacitásépítő szervezet tagja

A szervezet célkitűzése, hogy hozzájáruljon a fenntartható finanszírozási piac fejlődéséhez, valamint több hitelképes zöld projektet hozzon létre az EMDE-országokban

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...