Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erős kezdés Amerikában
No menu items!

Tőzsde – Erős kezdés Amerikában

Az előző napi rekordokat tetéző indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon.

A DJIA-30 index 0,13 százalékkal, az S&P-500 index 0,09 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 0,42 százalékkal magasabban kezdte a csütörtöki kereskedést.

Szerdán a Wall Street indexei az új washingtoni adminisztrációtól várt gazdasági intézkedések reményében emelkedéssel, rekordszinten zártak.

Az árfolyamok emelkedése mellett szól az is, hogy a piacok az S&P-500 index tagjaitól a nyereség 24 százalékos növekedését várják a tavalyi 15 százalékos csökkenés után.

A csütörtöki pozitív kezdésben az általános várakozások mellett szerepe volt még nyitás előtt közzétett, kedvező makrogazdasági adatoknak is.

Az elmúlt héten a vártnál és az előző hetinél is kevesebben folyamodtak első alkalommal munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban. Decemberben a megkezdett lakásépítések száma az előző havihoz képest 5,8 százalékkal 14 éves csúcsra emelkedett, csakúgy, mint a kiadott építési engedélyek száma 4,5 százalékos havi növekedéssel.

Az olajárak csökkentek csütörtökön az amerikai nyersolajkészletek váratlan mértékű, múlt heti növekedése miatt.

A Brent nyersolaj ára az amerikai kereskedési kezdetén 0,43 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 55,84 dolláron, a WTI ára pedig 0,43 százalékkal 53,08 dollárra csökkent.

A dollár már sorban a negyedik napja gyengül a kilátásba helyezett gazdaságélénkítő program államadósság-növelő és inflációgerjesztő hatása miatt. A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index csütörtökön az amerikai piacok nyitásakor 0,29 százalékkal állt alacsonyabban 90,21 ponton. Az index 0,6 százalékkal az év eleji szintje felett. Tavaly az index 6,7 százalékkal csökkent.

Az eurót 0,33 százalékkal jegyzik erősebben 1,2145 dolláron. Az arany ára lefelé korrigált a gyengül dollárnak köszönhetően elért két heti csúcsról. Az arany spot ára az amerikai piaci nyitáskor 0,26 százalékkal állt alacsonyabban 1866,99 dolláron unciánként.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.