Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erős kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Erős kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb amerikai értékpapírpiacokon.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,23 százalék, az S&P-500 index 0,28 százalék, a Nasdaq Composite index 0,45 százalék erősödéssel kezdte a szerdai tőzsdenapot.

Kedden, a hétfői ünnepi szünnap után veszteséggel zártak az amerikai tőzsdék, miután az előző hetet a főbb indexek rekordjával fejezték be. Az S&P-500 és a Nasdaq Composite indexek a keddi veszteségnél nagyobb nyereséggel nyitottak szerdán. A DJIA kedden 0,52 százalékkal, az S&P-500 index 0,27 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,19 százalékkal csökkent.

Az amerikai-kínai kereskedelmi egyezmény megkötésétől a múlt héten szerzett erősödő lendületet kedden az IMF világgazdasági növekedésről kiadott, lefelé módosított prognózisa törte meg.

A főbb indexek a hét első kereskedési napjának a veszteségével együtt is számottevő emelkedést értek el az év eleje óta. A keddi zárás szerinti szinten a DJIA 2,30 százalékot, az S&P-500 index 2,79 százalékot, a Nasdaq Composite 4,44 százalékot erősödött már az idén.

Szerdára azonban ismét a folyamatban lévő negyedik negyedéves vállalati eredmény-beszámoló időszak legfrissebb jelentéseire fordult a befektetők figyelme. A kedvező, bizakodásra okot adó beszámolók már a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban nagyot emeltek néhány ágazat részvényein. Az IBM és a Netflix beszámolói a technológiai ágazatnak kedveztek. Az IBM részvénye több mint négy százalékkal, a Netflix részvénye két százalékkal erősödött a tőzsdén kívüli forgalomban. Az Applied Materials részvénye két százalékkal, a Micron Technology és az Advanced Micro Devices részvények pedig egy-egy százalékkal erősödtek.

Az olajár szerdán csökkent a nemzetközi energiaügynökség (IEA) által az idei év első felére prognosztizált túlkínálat miatt.

Az amerikai kereskedés kezdetén a globális kereskedelemben a WTI ára 1,64 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 57,42 dolláron, a Brent ára 1,25 százalékkal 63,78 dollárra csökkent.

Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik erősebben 1,1092 dolláron, az arany spot ára 0,06 százalékkal csökkent 1556,86 dollárra unciánként.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.