Kezdőlap Hírek Tőzsde - Erős mínuszban indították a kereskedést a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Erős mínuszban indították a kereskedést a New York-i indexek

Jelentős csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön annak nyomán, hogy az Apple információtechnológiai óriáscég 12 éve először csökkentette bevételi várakozásait a gyenge kínai eladásokra hivatkozva.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,73 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,82 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,21 százalékos mínuszban indította a napot.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója szerdán közölte, hogy a december 29-vel záródó negyedév bevételeit 84 milliárd dollárra becsülik, ami jóval elmarad a cég 89 és 93 milliárd dollár közötti korábbi előrejelzéseitől, illetve 91,5 milliárd dolláros elemzői várakozásoktól is. A figyelmeztetés elhangzása után újult erővel lángoltak fel azok az aggodalmak, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a kínai gazdasági növekedés lassulása a vártnál nagyobb mértékben csökkenti a vállalati nyereségeket.

A tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben és a nyitás utáni első percekben is az Apple árfolyama több mint 8,5 százalékos mínuszban állt, így a vállalat piaci kapitalizációja 700 milliárd dollár alá esett.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken délutánra javult a hangulat, Londonban nyereségre váltott az irányadó index, Frakfurtban és Párizsban pedig felfelé kapaszkodtak a mutatók napi mélypontjukról.

Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,21 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,74 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,69 százalékos mínuszban állt.

Az Apple figyelmeztetése a devizapiacokat is megrázta és hirtelen összeomlást (flash crash) okozott hajnalban a korai ázsiai kereskedésben.

A dollár árfolyama néhány perc alatt 105 jen alá, több mint 3,5 százalékos mínuszba került, ez pedig masszív stop-loss eladásokat indított el a japán jen és más devizák keresztjében is.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1369 dollárt adtak, 0,21 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,90 százalékkal gyengült a dollár, 107,89 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedésre váltott annak nyomán, hogy a legfrissebb adatok szerint Szaúd-Arábia olajexportja jelentősen csökkent decemberben.

A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,22 százalékos pluszban, 56,13 dolláron, a februári WTI pedig 1,65 százalékos nyereségben, 47,31 dolláron forgott csütörtök délután fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,45 százalékkal, 1289,90 dollárra nőtt.

Az új év első napján, a szerdán erősen veszteséges nyitás után végül enyhe emelkedéssel zárták a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,08 százalékkal, 23 346,24 pontra, az S&P 500-as mutató 0,13 százalékkal, 2510,03 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,46 százalékkal, 6665,94 pontra nőtt.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy magyarországi szállodával bővül a Hilaris Hotels

Zentai Péter Tovább folytatódik a Hilaris Hotels dinamikus növekedése: májusban...

Megkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem környezeti ellenőrző rendszer

Kiépült és elkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem elnevezésű környezeti ellenőrző rendszer

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1340,64 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel 95 473,35 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

A magyar borágazat jövője a minőség és az innováció

A magyar borok képesek felvenni a versenyt a világ legnevesebb borvidékeivel minőség, sajátosság és sokszínűség tekintetében.
Hirdetés

Hírek

Megkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem környezeti ellenőrző rendszer

Kiépült és elkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem elnevezésű környezeti ellenőrző rendszer

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1340,64 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel 95 473,35 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

A magyar borágazat jövője a minőség és az innováció

A magyar borok képesek felvenni a versenyt a világ legnevesebb borvidékeivel minőség, sajátosság és sokszínűség tekintetében.

1,8 tonnányi, a Velencei-tóban elpusztult halat szállítottak el

Kedd délig 1800 kilogrammnyi elhullott halat szállítottak el a Velencei-tó mellől.

A Magyar Telekom részvény-visszavásárlást indít

A Magyar Telekom május 19-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben - közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán.

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit