Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Mínuszban nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Mínuszban nyitott New York

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók szerdán, továbbra is nagy az eladói nyomás a nagy technológiai cégeken.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,12 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,20 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,48 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A befektetők attól tartanak, hogy a technológiai és a távközlési szektor nagyvállalatai túlárazottá váltak az elmúlt hetek és hónapok erős árfolyamemelkedése után. Az Apple, az Amazon, a Microsoft és az Alphabet is egyaránt 1 százalékot meghaladó mínuszban forgott nyitás után pár perccel.

A Tesla árfolyama viszont négy egymást követő veszteséges nap után emelkedésre váltott, 1,60 százalékos pluszban, 710 dolláron állt, de így is jócskán elmarad az egy hónappal ezelőtti, 900,13 dolláros történelmi csúcstól. A Teslának az a hír segített, hogy a Cathie Wood vezette ARK Invest befektetési cég 171 millió dollár értékben vásárolt az autógyártó részvényeiből.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,07 százalékos, a párizsi CAC-40 0,13 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 0,10 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,47 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,24 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,10 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2134 dollárt adtak, 0,15 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest 0,74 százalékkal drágult a dollár, 106,02 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,06 százalékkal, 1786,00 dollárra, az áprilisi szállítású aranyé pedig 0,89 százalékkal, 1789,80 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik, és továbbra is a több mint egyéves csúcsok közelében mozog. A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,24 százalékos pluszban, 65,28 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 1,25 százalékos nyereségben, 62,44 dolláron forgott fél négykor.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.