Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Nyereséges zárás Európában
No menu items!

Tőzsde – Nyereséges zárás Európában

Pozitív kezdés után nyereséggel zárták pénteken március első kereskedési napját a főbb európai tőzsdeindexek.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,35 százalék, a Stoxx 600 index 0,38 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,46 százalék nyereséget mutatott a pénteki kereskedési idő végén.

A még nem hivatalos záróadatok alapján Londonban 0,43 százalékkal emelkedett az FTSE-100 index, Frankfurtban a DAX index 0,71 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,49 százalékkal zárt magasabban. Madridban 0,21 százalék, Milánóban 0,30 százalék emelkedést ért el pénteken a tőzsdeindex.

Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek heti eredménye 0,7 és 0,6 százalék nyereség, EuroStoxx50 index heti eredménye 1,2 százalék nyereség, Frankfurt és Párizs is egy százalék körüli emelkedést ért el a héten, míg London egy százalékot veszített.

Pénteken szinte minden gazdasági ágazat árfolyammutatója emelkedett Európában. A legnagyobb mértékben az autóiparé az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességének reményében. Pénteki híradások szerint nagy előrelépést sikerült elérni a tárgyalásokon a héten, bár ennek ellenkezőjéről is napvilágot láttak utalások. Az autóipari részvények között a legnagyobb erősödést a francia Faurecia alkatrész beszállító érte el hat százalékos nyereséggel.

Az olajár pénteken csökkent, a Brent ára 1,69 százalékkal hordónként 65,19 dollárra, a WTI ára 1,61 százalékkal 56,30 dollárra.

Az eurót 0,07 százalékkal jegyzik magasabban 1,1378 dolláron, az arany ára 0,86 százalékkal unciánként 1304,75 dollárra csökkent.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Az egy évvel korábbinál 3,6 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

2025 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6, munkanaptényezővel kiigazítva 5,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel azelőttinél

Az engedély megvan: James Bond repülő autója utódokat kaphat

A Special Light-Sport Aircraft“ (LSA) Fotó:Terrafugia Autózni, gázt adni és...
Hirdetés

Hírek

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,