Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Új MFB-hitel vállalkozásoknak - 90 milliárdos keretösszeggel
No menu items!

Új MFB-hitel vállalkozásoknak – 90 milliárdos keretösszeggel

Új hiteltermék-változatot indít az MFB Csoport vállalkozások számára: az MFB Krízis Hitel Plusz december 7-től igényelhető – közölte a Magyar Fejlesztési Bank.

A kölcsönt – amelyet az áprilisban indított, több mint 1500 milliárd forint keretösszegű gazdaságélénkítő csomagja keretében nyújt az MFB – az eddiginél is szélesebb körben, és kedvezőbb feltételekkel folyósítják.

Az igénylők maximum 2,5 százalékos fix ügyfélkamatra 1 millió és 300 millió forint közötti összeget kaphatnak általános beruházási célokra, valamint forgóeszköz- és likviditásfinanszírozásra.

A hitelprogram lehetővé teszi más kölcsönök kiváltását, a kizárólag szolgáltatási tevékenységet végző kis- és közepes vállalkozások számára pedig azt is, hogy a forgóeszközhitel teljes összegével a működési költségeiket fedezzék.

A 90 milliárd forint keretösszegű MFB Krízis Hitel Pluszt a Magyar Nemzeti Bank Nhp Hajrá programja finanszírozza, és az MFB-vel szerződött vállalkozások közvetítik egyedi elbírálás alapján – tette hozzá a pénzintézet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Szputnyik V-ből 2 millió dózist kapunk, a gázt is szállítják az oroszok

Magyarország egymillió ember beoltására alkalmas mennyiségű vakcinamennyiséget vásárol három ütemben Oroszországtól - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Nőtt az uniós adósság – középmezőnyben maradt a magyar

Az előző negyedévvel és az egy évvel korábbival összevetve is emelkedett az államadósság GDP-hez mért aránya az Európai Unióban a harmadik negyedév végére. Magyarország államadóssága a GDP 74,3 százalékának felelt meg.

Moratórium – MNB: itt az ideje a tartalékok felépítésének

A jegybank részletes iránymutatását tett közzé a törlesztési moratóriumhoz kötődő nemfizetési és átstrukturálási kategóriák alkalmazására a hitelintézeteknek.

Bombát hatástalanítanak Budapesten – lezárások

Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Emiatt péntek este 8 órától lezárásokra kell készülni, amelyek a Keleti pályaudvar forgalmát is érintik.

Hírek

Bombát hatástalanítanak Budapesten – lezárások

Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Emiatt péntek este 8 órától lezárásokra kell készülni, amelyek a Keleti pályaudvar forgalmát is érintik.

Koronavírus – Szijjártó: nagy mennyiségű orosz oltóanyagot vesz Magyarország

Magyarország három ütemben nagy mennyiségű, koronavírus elleni oltóanyagot vásárol Oroszországtól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Moszkvában Mihail Murasko orosz egészségügyi tárcavezetővel tárgyalt.

Koronavírus – Pekingben egy teljes lakónegyedet zártak le, mert megjelent a ‘brit változat’

Bezártak az iskolák és az óvodák Pekingben péntektől, és tömeges koronavírus-tesztelést folytatnak a kínai fővárosban, ahol az elmúlt napokban új, belföldi fertőzésből eredő eseteket azonosítottak.

Több fronton támadnak a csalók – most az Aldi nevében

Adathalász csalók küldik azokat az sms-eket és e-maileket, amelyek az Aldi nevében értesítenek érkező csomagról, nyereményről vagy tesztelési programról - hívta fel a figyelmet az áruházlánc.

Francia nemzeti örökség. Törvény védi a kakasok kukorékolási jogát

Törvényi védelem alá került a vidéki zajok és szagok alkotta érzékszervi örökség, olyanok, mint a békabrekegés, a kakaskukorékolás, a tehéntrágya és a lócitrom szaga Franciaországban.

Ingatlanmutyi a Vatikánban – börtönre ítélték a volt bankelnököt

Sikkasztás és pénzmosás miatt közel kilencévi börtönre ítélte a vatikáni bíróság Angelo Caloiát, a pápai állam bankjának volt elnökét, valamint egykori ügyvédjét.

Merkel: “Pusztítóbb járványhullám fenyeget.” Német támogatás a Szputnyik V-nek

Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az...

NOB-elnök: lesz nyáron olimpia Tokióban

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke biztos benne, hogy a terveknek megfelelően megrendezik nyáron a tokiói olimpiát.

Sikkasztásgyanú. Letartóztatták a siklósnagyfalui polgármestert

A baranyai kistelepülés első emberét jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták  - közölte a Pécsi Törvényszék.

Illegális állatkereskedelemmel vádolják a Majomsuttogót

Főemlősök, köztük veszélyeztett majomfajok egyedeinek tiltott szállítása és értékesítése miatt emeltek vádat a Majomsuttogóként ismert férfi ellen Floridában.

Koronavírus – Argentínában az orosz Szputnyik V vakcinával időseket is oltanak

Az argentin kormány közölte, hogy engedélyezte a 60 év felettiek oltását a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcinával. A szomszédos Paraguay lett a nyolcadik ország, amely engedélyezte a Szputnyik V alkalmazását Oroszországon kívül. 

Németország betiltja a kakascsibék élve darálását

Megtiltják a hím naposcsibék leölését Németországban 2022-től - döntött a szövetségi kormány.

Gazdaság

Moratórium – MNB: itt az ideje a tartalékok felépítésének

A jegybank részletes iránymutatását tett közzé a törlesztési moratóriumhoz kötődő nemfizetési és átstrukturálási kategóriák alkalmazására a hitelintézeteknek.

Fogyasztóbarát személyi hitel – a Budapest Banknál is

A Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően hétfőtől a Budapest Banknál is kérhető minősített fogyasztóbarát személyi hitel - közölte a pénzintézet.

Fizetési stop – mentőöv és választási lehetőség is lehet

A nehéz helyzetűeknek mentőöv, másoknak választási lehetőség a hiteltörlesztési moratórium, amelyet a nehéz helyzetű lakossági és vállalati ügyfelek vettek igénybe nagyobb arányban.

Hitelösszehasonlító alkalmazást készített az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) online hitelösszehasonlító alkalmazást készített azoknak, akik Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt (MSZH) vennének föl.

Új csúcsra nőtt a befektetési alapok vagyona

A befektetési alapokban kezelt vagyon decemberben 3 százalékkal, 203 milliárd forinttal nőtt. A hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai 6893 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, ami új csúcs.

A bankolás ára – levelet kapnak a számlatulajdonosok

Január végéig részletes, de egyszerűen áttekinthető díjkimutatást kapnak a banki ügyfelek bankszámlájuk tavalyi egész évi költségeiről. Ez alapján eldönthető, hogy érdemes-e folyószámlát vagy bankot váltani - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom