Kezdőlap Energia Újabb energetikai összeköttetéseket építünk ki a szomszéd államokkal
No menu items!

Újabb energetikai összeköttetéseket építünk ki a szomszéd államokkal

Szijjártó Péter. Kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook

Magyarország újabb energetikai összeköttetéseket épít ki a szomszédos államokkal, ugyanis az elmúlt időszak is bizonyította, hogy minél több az ilyen összeköttetés, annál nagyobb biztonságban vannak az érintettek – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Athénban.

A tárcavezető a közép- és délkelet-európai energetikai összeköttetések erősítését célzó munkacsoport (CESEC) ülésén mindenekelőtt leszögezte, hogy az energiaellátás jövőjét illetően három fő cél van: hogy elektromos áramot nagy mennyiségben, olcsón és környezetbarát módon sikerüljön előállítani.
Márpedig szavai szerint ezen három feltétel egyidejű teljesítése ma kizárólag a nukleáris energia révén lehetséges. Ezért reményét fejezte ki, hogy a közép- és délkelet-európai országok egyesített erővel fognak fellépni az atomenergiával szembeni mindenfajta hátrányos megkülönböztetés és ideológiai támadás ellen.

A paksi bővítés nyomán hazánk nukleáris kapacitása a jelenlegi 2000 megawattról 4400 megawattra nő a következő évtized elejére. Véleménye szerint mielőbb bővíteni kell a régiós energiahálózat kapacitását is, így profitálva egymás fejlesztéseiből.

“Minél jobban össze vagyunk kötve, annál nagyobb biztonságban vagyunk, ezt az elmúlt időszak is jól mutatja” – mondta Szijjártó Péter.

Kiemelte, hogy megduplázzák Magyarország és Szerbia között a 400 kilovoltos távvezeték kapacitását, illetve újabb nagyfeszültségű összeköttetés építése van készülőben Magyarország Románia között.

A miniszter végezetül közölte, hogy az Európai Unió támogatását kérték ahhoz a projekthez, amelynek keretében közép-európai regionális áramtőzsdét hoznak létre Szerbiával és Szlovéniával együtt. Erről a vállalatközi egyezségek már megszülettek, és a terv az, hogy az idei év első felének végére működésbe léphessen a rendszer.

“Arra kérjük az Európai Bizottságot, hogy tekintsen európai ügyként a közép- és délkelet-európai térség energiabiztonságára” – mondta.

Majd rámutatott, hogy azért is indokolt lenne a közösség pénzügyi támogatása, mert ezek a projektek nem pusztán a szerb, a román, a magyar vagy a szlovén állampolgárok érdekeit szolgálják, hanem az európai állampolgárok érdekeit is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb Közép-Ázsiai célpontra repülhetünk Budapestről

A SCAT Airlines csatlakozásával a Budapestről induló légi utasok számára egyúttal szélesebb kínálat és zökkenőmentes csatlakozás kínálkozik a régión belüli további városokba. 

Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium, Kossuth téri épületében

Ütemezetten zajlik a Steindl Imre Program keretében az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének megújítása.

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.