Kezdőlap Világgazdaság Újra meglódult a brit infláció
No menu items!

Újra meglódult a brit infláció

Illusztráció: Bigstock

Ismét tíz százalék fölé, a nyáron egyszer már elért 40 évi rekordra gyorsult szeptemberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az élelmiszerárak emelkedése volt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói áremelkedés (CPI) a múlt hónapban 10,1 százalékos volt az egy évvel korábbi szinthez mérve. Augusztusban 9,9 százalék volt a tizenkét havi brit infláció.

Legutóbb júliusban mértek a szeptemberivel megegyező ütemű, 10,1 százalékos éves inflációt Nagy-Britanniában. Ez az ütem a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.

A modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb több mint negyven éve, 1982 januárjában volt ennél magasabb az éves brit infláció, 11 százalék körüli ütemmel.

Az ONS beszámolója szerint a szeptemberi infláció teljes kosarának átlagán belül immár nem az energiahordozók, hanem az élelmiszerek inflációja volt a fő hajtóerő.

A statisztikai hivatal kimutatása alapján az élelmiszerek és az üdítőitalok kiskereskedelmi ára átlagosan 14,6 százalékkal volt magasabb szeptemberben, mint a tavalyi azonos hónapban.

Az ONS hangsúlyozza, hogy az élelmiszerek inflációja 14 hónapja folyamatosan gyorsul, és a jelenlegi áremelkedési ráta 1980 áprilisa óta, vagyis több mint 42 éve a legmagasabb.

A közlekedési költségek emelkedési üteme – amelynek legfőbb egyedi összetevője az üzemanyagár – ugyanakkor jelentősen lassult. A statisztikai hivatal adatai szerint a közlekedési ágazat árai éves összevetésben átlagosan 10,9 százalékkal emelkedtek szeptemberben az augusztusi 12,4 százalékos, a júliusban mért 15,1 százalékos és a júniusban elért 15,2 százalékos éves drágulás után.

Az üzemanyagárak a júliusi 43,7 százalékos és az augusztusi 32,1 százalékos éves emelkedés után szeptemberben 26,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Az ONS szerdai kimutatása szerint a motorbenzin literenkénti kiskereskedelmi átlagára szeptemberben 8,7 pennyvel (41 forinttal), a dízelüzemanyag 5 pennyvel (24 forinttal) volt alacsonyabb, mint augusztusban.

A motorbenzin literje szeptemberben átlagosan 1,6650 fontba (790 forintba), a dízelüzemanyagé 1,8160 fontba (861 forintba) került Nagy-Britanniában. Egy évvel korábban literenként 1,3490, illetve 1,3740 fontért árulták a benzint és a gázolajat a brit töltőállomásokon – áll a statisztikai hivatal szerdai ismertetésében.

A brit infláció gyorsulása a hivatalos előrejelzések szerint még nem ért véget.

A Bank of England jelenleg érvényes prognózisa szerint az éves összevetésű infláció várhatóan októberben tetőzik 11 százalék környékén, és a következő néhány hónapban is még 10 százalék felett marad, mielőtt csökkenésnek indulna.

A brit jegybank inflációs célja 2 százalék, vagyis a jelenlegi tizenkét havi nagy-britanniai inflációs ráta ennek több mint az ötszöröse.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mégsem tarolnak a villanyautók? Itt az e-autók alternatívája, a szintetikus e-benzin

Az európai autózás korábban elrendeltnek tekintett jövőképét nagyban átalakíthatja, hogy 2035-től az Európai Unióban mégsem csak elektromos hajtású személyautókat lehet majd forgalomba hozni. A hagyományos, belső égésű autók is piacra kerülhetnek, ha abban klímasemleges üzemanyagot használnak. Dr. Zöldy Máté, a (BME) Innovatív Járműtechnológiák Kutatócsoportjának vezetője ezzel kapcsolatban kifejtette: a technológia alapja már rendelkezésre áll, de a végleges e-benzin 5-8 év múlva várható.

SPAR-főnök: júniustól lassul az árdrágulás, a kötelező akciózás a gyártókkal összefogva lenne jó

Miközben a SPAR kiemelt feladatának tartja, hogy a hivatalos inflációs szint alatt tartsa az árait, arra is hangsúlyt fektet, hogy a fogyasztók számára transzparenssé tegye: kereskedelmi cégként ők nem okozói, hanem az elszenvedői az elmúlt időszak elszabadult árnövekedésének – fejti ki Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnök-ügyvezető igazgatója.

Elon Musk cége elkezdheti az agyimplantátumok tesztelését embereken

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását - írja a Guardian online kiadása.

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.