Kezdőlap Gazdaság Újraindítási hitel a legkisebbeknek - itt a Széchenyi Mikrohitel GO!
No menu items!

Újraindítási hitel a legkisebbeknek – itt a Széchenyi Mikrohitel GO!

Elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! hitelkonstrukció, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt.

György László államtitkár elmondta: Magyarországon mintegy 800 ezer mikrovállalkozás működik, a hazai vállalkozások 94 százalékát teszik ki, 1,1 millió embernek adnak munkát, ezért a kormány támogat minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti a legkisebb, kiszámítható foglalkoztatást biztosító cégek fejlődését.

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója ismertette: a Széchenyi Mikrohitel GO! terméket kifejezetten a mikrovállalkozásoknak dolgozták ki az ITM-mel közösen, a mikrohitelt széles beruházási célra lehet fordítani,

a legfeljebb 9 alkalmazottal dolgozó vállalkozások maximum 50 millió forintot vehetnek fel akár 10 éves futamidőre, évi fix 0,5 százalékos kamattal az egész futamidőre az állami támogatásnak köszönhetően.

György László

György László hangsúlyozta, az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program az elmúlt 20 évben bebizonyította, hogy hozzájárul a magyar vállalkozások stabil működéséhez, a járvány alatt is segítette a vállalkozásokat. A Kavosz-szal kidolgozták és tavaly májusban elindították a krízistermékeket, amelyekkel eddig több mint 33 ezer vállalkozást segítettek 943 milliárd forint értékben – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár rámutatott arra, hogy a sikeres védekezés után a gazdaság újraindítása került előtérbe, megváltoztak a vállalkozások igényei is, megújultak a Széchenyi Kártya Program hitelei is.

Felidézte, hogy július 1-jétől a magyar vállalkozásokat segítő öt új hitelterméket indítottak útjára Széchenyi Kártya Program GO! néven, amelyet az elmúlt három hónapban 3400-nál több vállalkozás vett igénybe mintegy 91 milliárd forint értékben.

A vállalkozói visszajelzések alapján az látszik, hogy a mikrovállalkozások a bankoktól nehezen kapnak beruházási hitelt, ezért kell biztosítani számukra az igényeikhez leginkább illeszkedő, gyorsan és könnyen felvehető, jól hasznosuló forrást, és ez a Széchenyi Mikrohitel GO!, amely csütörtöktől igényelhető – mondta György László.

Krisán László

Krisán László elmondta, a Széchenyi Mikrohitel GO! terméket nem a bankokon, hanem a programhoz csatlakozó pénzügyi vállalkozásokon keresztül fogják forgalmazni, a hitelhez 10 százalék önrész is kell, újdonság, hogy akár kezdő vállalkozás is igényelheti, valamint 2 év türelmi időt is lehet kérni.

A Kavosz vezérigazgatója részletezte, hogy a kormány a Széchenyi mikrohitelhez kamattámogatást, kezelési költségtámogatást, kezességi díjtámogatást ad, és vállalta, hogy a piaci kamatkörnyezet változása esetén is marad a 0,5 százalék évi fixkamat a teljes futamidő alatt. A hitelt folyósító pénzügyi vállalkozás a futamidő elején egyszeri 1 százalékos szerződéskötési díjat kérhet.

A Kavosz honlapjáról elérhető elektronikus felületen is lehet kezdeményezni a hitelkérelem benyújtását, de hitelt felvevő beazonosításához személyes megjelenésre is szükség lesz – mondta Krisán László.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.