Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Újraindítja budapesti járatát az Air China
No menu items!

Újraindítja budapesti járatát az Air China

Az Air China kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve bezárt járatát Peking és Budapest között, így július 7-től újra közvetlen menetrend szerinti repülőjárat köti össze a két fővárost – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Facebookon megjelent bejegyzésében emlékeztetett: több mint két éve, hogy a koronavírus első hullámai alapjaiban rengették meg a világot. Országok zártak be, kereskedelmi láncok szakadtak meg vagy éppenséggel légi összeköttetések szűntek meg.

Szijjártó Péter

A világjárvány egy olyan kihívás volt, amellyel minden országnak meg kellett küzdenie, hogy napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra nyerjük vissza régi életünket.

Magyarország ebben jól helytállt, így most már világviszonylatban is folyamatosan építhetjük vissza mindazt, amit a vírus elvett tőlünk. Ennek mérföldköve most az Air China döntése, ami alapján a kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve bezárt járatát Peking és Budapest között, így július 7-től újra közvetlen menetrend szerinti repülőjárat köti össze a két fővárost” – olvasható a bejegyzésben.

Szijjártó Péter szerint a bejelentés komoly jelentőséggel bír a magyar gazdaság szempontjából is, hiszen mind a turizmus, mind a kereskedelem hatalmas lendületet kap azzal, hogy Budapest ismét közvetlenül elérhetővé válik a kínai fővárosból.

Bejegyzésében a miniszter felidézte: “több mint hét évvel ezelőtt, 2015. május 1-jén fogadtuk az Air China első közvetlen Peking-Budapest járatát, amely a későbbiekben is nagy sikerrel üzemelt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.