Kezdőlap Hírek Ukrajna. Rendeletekkel kényszerítené ki az oltakozást egy polgármester
No menu items!

Ukrajna. Rendeletekkel kényszerítené ki az oltakozást egy polgármester

Ruszlan Marcinkiv, az ukrajnai Ivano Frankvszk polgármestere alkotmányellenes lépést fontolgat

Ukrajna nyugati részén rendeletekkel próbálja rávenni városa lakóit a Covid-19 elleni oltás felvételére Ivano-Frankivszk város polgármestere. Arra adott utasítást, hogy ne kapják meg a kezeléshez nyújtott anyagi támogatást azok, akik nem oltatták be magukat és megbetegednek a koronavírustól. A tervről az UNIAN hírügynökség számolt be.

Ruszlan Marcinkiv a város polgármestere közölte, hogy ez alól csak azok lehetnek kivételek, akik amiatt nem tudták felvenni a védőoltást, mert éppen nem volt vakcina a megyében.

Jutalmaznák az oltás utáni terhességet

A helyi válságstáb értekezletén az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint kiemelte, hogy idén eddig a város csaknem 11 ezer lakosa kapott több mint 18 millió hrivnya, azaz mintegy 198 millió forint összegű pénzügyi támogatást, ebből körülbelül négyezren együttvéve több mint 11 millió hrivnyát (121 millió forint) kaptak kifejezetten a koronavírus kezelésére.

Marcinkiv ezen túlmenően ígéretet tett arra, hogy százezer hrivnya – csaknem 1,1 millió forint – jutalmat ad a annak a nőnek, aki először teherbe esik a védőoltás felvétele után. Marcinkiv ezzel igyekszik eloszlatni azt az Ukrajnában is keringő tévhitet, amely szerint a koronavírus elleni védőoltások meddőséget okoznak.

Az értekezleten jelen volt Marija Bojko, a város perinatális központjának vezetője is. A sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy teljesítik a polgármester utasítását. Hozzátette ugyanakkor, hogy azt viszont még nem tudja, miként fogják kideríteni, ki lesz az a nő, aki jogosulttá válik erre a jutalomra.

Alkalmazottak veszélyben

Marcinkiv – aki arról tette magát ismertté Ukrajnában, hogy lelkes támogatója az oltakozásnak -, már komoly visszhangot váltott ki egy korábbi megnyilatkozásával. Egy héttel ezelőtt az ivano-frankivszki városháza alkalmazottait megfenyegette. Azt mondta: azokat, akik nem veszik fel a védőoltást, vagy elbocsátja vagy megvonja tőlük a prémiumukat. Ezt azzal indokolta, hogy a városi hivatalnokok példát kell mutassanak az embereknek.

Ljudmila Denyiszova: önkéntes az oltás

Két hetet adott a tanács dolgozóinak, hogy beoltassák magukat. Ez alól csak azokat mentesítette, akiknek orvosilag ellenjavallt a koronavírus elleni oltás felvétele. Erre reagálva Ljudmila Denyiszova emberi jogi ombudsman figyelmeztette őt levélben. Ez ugyanis ellentétes az ukrán alkotmánnyal, és Ukrajnában a koronavírus elleni oltás felvétele önkéntes.

Ukrajna Ivano Frankvszk

Még korábban Marcinkiv prémium ígéretével próbálta ösztönözni a pedagógusokat az oltakozásra – emlékeztetett az UNIAN.

Közben Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője tájékoztatóján közölte, hogy intézetének előrejelzése szerint a jelenlegi oltási ütem mellett legalább november végéig elegendő oltóanyaggal rendelkezik Ukrajna.

Eltérő adatok

Szavai szerint eddig az ukrán lakosság 14,7 százaléka kapta meg az első, és valamivel több mint 10 százaléka a második dózist is.

Az átoltottság Kijevben és Kijev megyében a legmagasabb arányú. A fővárosban a lakosság 26 százaléka, Kijev megyében 20 százaléka kapta meg az első dózist. Előbbiben 22 százalék, utóbbiban pedig 15 százalék mindkét oltást.

Ezzel szemben Valentina Hinsburg, a kijevi városi tanács egészségügyi osztályának igazgatója azt állította, hogy a fővárosban élőknek már a 46 százaléka felvette mindkét oltást.

Ukrajna adatai azt mutatják, hogy  jelentősen megugrott az új betegek száma. Az előző naphoz képest: 2197-tel 2 300 504-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény 1424-gyel több a vasárnapinál. Az elhunytak száma 53-mal 54 054-re emelkedett.

Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 618 798-an kapták meg valamely védőoltás első dózisát. A másodikat 4 304 627-en a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Hétfőn 133 922 embert oltottak be az országban.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.