A nálunk már erőteljesen jelen lévő delta variáns veszélyesebb, mint az omikron, de magas átoltottság nélkül újabb, akár még veszélyesebb mutációkkal is számolni kell – állítja Dr. Nagy Károly, a Semmelweis Egyetemen Orvosi Mikrobiológiai Intézetének volt vezetője.
A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Már oltják Angliában a 12-15 éves korosztály tagjait az új típusú koronavírus ellen. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ugyancsak elkezdte a hatáserősítő harmadik oltási adagok beadását is.
Rendeletekkel próbálja rávenni városa lakóit a Covid-19 elleni oltás felvételére nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk város polgármestere. Arra adott utasítást, hogy ne kapják meg a kezeléshez nyújtott anyagi támogatást azok, akik nem oltatták be magukat és megbetegednek a koronavírustól.
Vakcinahiány miatt a harmadik adag védőoltás helyett a római kormány a védettségi igazolás érvényességének hosszabbítását tervezi. Ezzel egy időben Mario Draghi kormányfő az országba érkezett afgán menekültek minél gyorsabb beoltását rendelte el.
A koronavírus járvány miatti másfél éves lezárást után megnyíló New York-i Broadway szeptemberben csak a koronavírus ellen beoltott nézőket fogadja. Az összesen 41 színházban...
A Coviddal kórházba került fiatalabb felnőttek szinte ugyanolyan valószínűséggel szenvednek szövődményektől, mint az 50 évnél idősebbek - derült ki egy tanulmányból.
Az idei nyár is a COVID jegyében telik. Az utazás az európai igazolvánnyal az EU területén élőknek egyszerűbb lett. Azoknak, viszont akik az amszterdami székhelyű Európai Gyógyszerügynökség által nem elismert szérumot kapták - például oroszt vagy kínait -, ugyan úgy teszteltetniük kell magukat, mint a be nem oltottaknak. Változó, hol, melyik és mennyire friss teszt kell. Európai körkép.
A brit egészségügyi minisztérium ismertetése szerint január vége óta nem szűrtek ki Nagy-Britanniában annyi új koronavírus-fertőződést, mint most, de a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedésekről és a halálozásokról szóló adatok továbbra is messze elmaradnak az év eleji tetőzés idején mért számoktól.
Szlovákiában egy laboratóriumi vizsgálat során kimutatták a koronavírus úgynevezett delta variánsát - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) közlésére hivatkozva.
Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő emberek a kormány szerdai döntésének értelmében - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK), emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére.
"Búcsút inthetünk a maszkunknak" - így jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az ötmilliomodik beoltott magyar állampolgár beoltásával együtt járó operatív törzsi döntést. A közterületeken nem, de zárt helyeken továbbra is kötelező a maszk viselése - néhány kivétellel -, ha nemimmunizált személyek is tartózkodhatnak ott - hívják fel a figyelmet a szakértők.
Legkorábban Magyarország térhet vissza Európában a normális élethez, de ez nem jelenti azt, hogy a járvány megszűnt volna - jelentette ki a miniszterelnök a...
Az AstraZeneca és a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának már az első dózisa is legalább 86 százalékos védelmet nyújt a fertőzés ellen az 60 évesnél idősebb embereknek - derül ki dél-koreai járványügyi ügynökség (KDCA) tájékoztatójából.
A Sinopharm-vakcinák beadását követően kialakuló ellenanyagszint mértéke akár a több százszorosa is lehet annak, mint amit egy átfertőzöttséggel megszerezhetünk, ezért a híresztelésekkel ellentétben jelenleg nincs szükség a kínai oltóanyag harmadik dózisának felvételére - hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem rektora.
A Magyarországon élő külföldiek és a taj-számmal nem rendelkező, külföldön élő és külhoni magyarok is regisztrálhatnak a koronavírus elleni védőoltásra - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Az online időpontfoglaló honlapot ért terheléses támadás miatt előállt informatikai problémák elhárítása megtörtént, szombat reggeltől újra lehet interneten időpontot foglalni. Részletes útmutatás itt talál ennek módszeréről.
Valószínűleg pénteken eléri a 3,5 milliót a beoltottak száma, és az ezt követő napon, szombaton kinyithatnak a teraszok - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Háziorvosként azt tanácsolom, hogy akinek lehetősége nyílik arra, hogy beoltsák, ne válogasson az oltóanyagok között, mert mindegyik Magyarországon engedélyezett vakcina hatásos védelmet nyújt a koronavírus ellen – magyarázza dr. Majorosi Emese háziorvos.
A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.
A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig
A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.
A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig
A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.
Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett
Történelmi csúcsra erősödött, áttörte a 110 ezer dolláros szintet a bitcoin csütörtök hajnalban a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on.
Az Európai Stroke Társaság (ESO) legmagasabb, gyémánt szintű elismerését nyerte el a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-ellátó programja
Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek