Kezdőlap Kül-hon Vajdasági gazdaságfejlesztési program - folytatása következik
No menu items!

Vajdasági gazdaságfejlesztési program – folytatása következik

A vajdasági gazdaságfejlesztési program eddig csaknem 300 millió eurónyi fejlesztést hozott a Vajdaságnak, a jövőben pedig az idegenforgalom támogatásával további jelentős fejlesztésekre lehet számítani.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Szabadkán  a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának eredményeit értékelte.

Magyar Levente: Szeretnénk a következő években hozzájárulni ahhoz, hogy a Vajdaságban világszínvonalú idegenforgalmi infrastruktúra jöjjön létre

Kiemelte, hogy Magyarország mindig olyan programokat indított Szerbia területén, amelyekről tudta, hogy azokból Szerbia egésze profitál, és az egész ország számára segítséget jelent. Magyarország számára fontos, hogy Szerbia egésze erős legyen, és ha a vajdasági magyarság erősödik, az az egész ország számára hasznos lehet – magyarázta a politikus.

A magyar kormány a jövőben is segíteni szeretné a vajdasági magyarságot, valamint erősítené a vajdasági gazdaságot és a szerb-magyar kapcsolatokat – közölte Magyar Levente.

A részletekről szólva az államtitkár kiemelte, hogy a 2016-ban megkezdett, sikeres gazdaságfejlesztési program közvetlenül és közvetve több ezer munkahelyet teremtett, csaknem ezer családot segített méltó lakhatási körülményekhez, és több ezer családnak teremtette meg a modern gazdálkodás lehetőségeit.

Rámutatott, hogy először a mezőgazdaság, az iparfejlesztés és a lakhatás területén kellett segítséget nyújtani, most azonban már eljött a továbblépés ideje, és már olyan ágazatokba is tudnak fektetni, amelyekre korábban nem jutott forrás.

“Szeretnénk a következő években hozzájárulni ahhoz, hogy a Vajdaságban világszínvonalú idegenforgalmi infrastruktúra jöjjön létre” – húzta alá.

Ezen felül fontosnak nevezte, hogy a már meglévő vállalkozások hatékonyságát és termelékenységét növeljék.

Olyan pályázatokat akarnak kiírni, amelyek az innovációt és a kutatás-fejlesztést segítik. “Vajdaság és Szerbia is elért arra a szintre, hogy az elsődleges probléma már nem a munkanélküliség, hanem az, hogy hogyan tudjuk még versenyképesebbé tenni a vállalkozásokat” – magyarázta.

Kiemelte továbbá, hogy a vajdaságiak továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására, és köszönetet mondott a szerbiai vezetésnek azért, mert befogadta ezt a programot.

Pásztor István

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy azért kezdtek neki a vajdasági gazdaságfejlesztési programnak, mert a magyar kormány és a VMSZ is meg volt győződve arról, hogy Szerbia élhető közeg, a magyar politika feladata pedig az, hogy segítsen a vajdasági magyarok szülőföldön történő boldogulásában.

Rámutatott, hogy a szerb kormány a kezdetektől fogva nyitott volt a program befogadására.

Szerteágazó rendszert építettünk fel az elmúlt négy évben, a rendszert úgy működtettük, hogy egyetlen olyan helyzet sem volt, amikor támadási felületet nyújtottunk volna, vagy magyarázkodni kellett volna” – tette hozzá.

A pénteken kiírt nyolcadik pályázati körben három pályázat jelent meg, ebből kettő az idegenforgalomra, egy pedig technológiai fejlesztésre vonatkozik.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.