Kezdőlap Hírek Vakcinahiány miatt késleltetik Olaszországban a harmadik dózist?
No menu items!

Vakcinahiány miatt késleltetik Olaszországban a harmadik dózist?

Vakcinahiány miatt a harmadik dózis késleltetése Olaszországban
VAkcinahiány miatt a harmadik dózis késleltetését tervezik Olaszországban

Vakcinahiány miatt a harmadik adag védőoltás helyett a római kormány a védettségi igazolás érvényességének hosszabbítását tervezi. Ezzel egy időben Mario Draghi kormányfő az országba érkezett afgán menekültek minél gyorsabb beoltását rendelte el.

Az eddigi kilenc hónapról egy évre akarják hosszabbítani a két adaggal átoltottak védettségének érvényességét.

Az intézkedéssel el akarják kerülni, hogy az év elején beoltottaknak, többségükben egészségügyi dolgozóknak, már szeptember-októberben be kelljen adni a harmadik adag vakcinát. Mindeközben az olaszok egy része még első vagy második dózisban sem részesült – jelentette az olasz sajtó.

Vakcinahiány – Védettség egy évig?

A vakcinahiány miatti javaslatot a héten az egészségügyi operatív csoport véleményezi. A  római kormány a védettségi igazolás érvényessége meghosszabbítását már a parlament szeptember 6-i ülésén be akarja jelenteni.

A kormány ezen kívül kezdeményezi az oltottság kötelezővé tételét bizonyos szakmai kategóriák számára. A kötelezettség mostanáig csak az egészségügyben és az oktatásban dolgozókat érintette: az oltást megtagadó orvost vagy tanárt más, a betegektől és a diákoktól távoli munkakörbe helyezhetik át, de állásából is felfüggeszthetik.

További tervezett intézkedésként szerepel, hogy a társadalombiztosítási intézet nem állja az oltás nélkül karanténba helyezett dolgozók betegszabadsági költségeit.

Az országos oltási ütemezéssel megbízott kormánybiztos, Francesco Paolo Figliuolo tábornok bejelentette, hogy szeptember végére érhetik el a nyájimmunitást. Ez a lakosság nyolcvan százalékának átoltását jelenti.

Túl a hatvan százalékon

A hatvan millió olaszból eddig 36,6 millióan kapták meg mind a két adag védőoltást, ami a 12 év feletti lakosság 67,6 százalékával egyenlő. A napi esetszám jelenleg hatezer körül mozog, de a nyáron jelentősen csökkent a naponta végzett tesztelések száma.

A kórházban kezelt betegek száma a járványkorlátozások június végi oldásától kezdve fokozatosan emelkedik: jelenleg több mint négyezren vannak kórházban, több mint ötszázan intenzív osztályon.

A halottak napi száma ismét túllépte a hatvanat, és a 2020 februárja óta elhunytak száma a következő napokban elérheti a 129 ezret, amely Európában a második legmagasabb Nagy-Britannia mögött.

A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Mario Draghi kormányfő az Olaszországba érkezett több mint háromezer afgán minél előbbi beoltását rendelte el.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.