Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga: egyelőre nincs szükség a 2021-es költségvetés módosítására
No menu items!

Varga: egyelőre nincs szükség a 2021-es költségvetés módosítására

A járvány időszakában 50-60 adóügyi módosítást hajtottak végre, a cél az ország adóelőnyének megtartása – mondta a pénzügyminiszter éves meghallgatásán. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt kijelentette: még nem szükséges, de sor kerülhet a jövő évi költségvetés módosítására.

Varga Mihály közölte: kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek az adórendszeren keresztül is támogatják a gazdasági növekedést. Elmondta, hogy a nemzetközi mérések is alátámasztják a kedvező adóváltozásokat: az OECD 37 országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés tavaly.

Magyarországon az adóék mértéke 2015-höz képest a vizsgált országok között a legnagyobb mértékben, több mint 4 százalékponttal csökkent. Ezzel segítették a gazdasági növekedést – emelte ki a miniszter.

Az adórendszerben bevezetett változtatásokkal 2010 óta sikerült a munkavállalók és a vállalkozások felől fokozatosan a fogyasztási adók felé tolni az adóztatás súlyát. Ezt jóval kedvezőbbnek nevezte a gazdasági növekedés szempontjából.

Felidézte: a szocho mértéke a 2016-os megállapodás értelmében idén júliusban újabb 2 százalékponttal, 15,5 százalékra csökkent. A kormány eltökélt szándéka, hogy “ha a gazdaság lehetőségei ezt megadják”, akkor a következő 2 évben is tovább csökkentik.

Kiemelte: 2010-hez képest több mint 26-szorosára emelte a kormány a családi kedvezmények formájában a háztartásoknak nyújtott kedvezményeket. A sorba illeszkedett idén a 4 gyermeket nevelő anyák számára élethosszig bevezetett szja-mentesség, és vizsgálják ennek bevezetését a 3 gyermekes anyák esetében is. Felidézte azt is, hogy 2019-től a nyugdíjasok foglakoztatása kedvezőbb lett, mert már nem kell szochot fizeti a munkáltatónak, és a munkavállalónak is csak az szja-t kell fizetni.

Varga Mihály. Fotó: MTI/Soós Lajos

A beruházásösztönzésről elmondta: 2017-től az egykulcsos, 9 százalékos társasági adó – ami Európában a legalacsonyabbnak számít – jelentősen ösztönzi a beruházásokat az adórendszeren keresztül. A kormány további kedvezményeket vezetett be, példaként a fejlesztési tartalék 50 százalékos korlátjának eltörlését emelte ki, amit a 2019-es adóévre már érvényesíteni lehet.

Jövőre ismét 5 százalékos lesz az új lakások áfája, mert fontos a lakásépítések lendületének megőrzése. Idén 25-30 százalékkal több lakás épülhet az előző évhez képest, ezt a lendületet szeretnék megőrízni – jelezte.

Míg a szocialista kormányok mindig kivetettek adókat, de azokat nem szedték be, mi ettől eltérően azt csináljuk, hogy csökkentjük az adókat. A kivetett adókat pedig beszedjük” -fogalmazott a tárcavezető. Hangsúlyozta, hogy ezzel is kiváltanak adóterheket. Az Európai Bizottság legújabb áfarés-tanulmánya is megerősíti az ebben elért eredményeket – mutatott rá.

Elmondta: uniós tagországokkal és azon kívüli országokkal, például Svájccal bővült a nemzetközi adózási információcsere-hálózat. A tárca rálát az OECD tagországokra is, több mint 100 országgal van adóügyi együttműködése Magyarországnak.

Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos és Csárdi Antal LMP-s képviselők a kata elfogadott módosításának újragondolását kérték. Varga Mihály jelezte: továbbra is a vállalkozói érdekképviseletekkel folytatnak erről párbeszédet, akik támogatták azt, 340 ezer katás vállalkozást pedig nem érint a módosítás.

Mellár Tamás (Párbeszéd) alelnök vitatta az adórendszer eredményeit. A miniszter erre azt javasolta, hogy nézze meg a nemzetközi hitelminősítők vagy a nemzetközi intézmények kiadott értékeléseit. Hozzátette: nincs olyan ország, amelynek a harmadik negyedévben ne csökkent volna a gazdasági teljesítménye a járvány miatt. “Minden nap azért küzdünk, hogy munkahelyeket mentsünk meg” – közölte.

Székely Sándor (Független) azt vetette fel, hogy mikor lesz a minimálbér 600 euró, vagy az ápolók, tanárok, rendvédelmi dolgozók fizetését mikor emelik meg érdemben. A miniszter szerint megáért beszél, hogy több ember vállal munkát, és az átlagkereset bruttó 400 ezer forint. A foglalkoztatotti kör mindössze 5 százaléka kap minimálbért, a járvány időszakában is 10 százalékos bérnövekedés van, ami komoly visszajelzés.

Szakács László (MSZP) arra volt kíváncsi, hogy mikor módosítják a 2021-es költségvetést. A miniszter közölte: van elfogadott költségvetés. Ha szükséges, akkor majd sor kerül a módosítására, de még nem az – jelentette ki Varga Mihály.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Sikeresen megújult az adóhatóság

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát.

Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak a szolgáltatóközpontok

A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.