adórendszer
Varga: egyelőre nincs szükség a 2021-es költségvetés módosítására
A járvány időszakában 50-60 adóügyi módosítást hajtottak végre, a cél az ország adóelőnyének megtartása - mondta a pénzügyminiszter éves meghallgatásán. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt kijelentette: még nem szükséges, de sor kerülhet a jövő évi költségvetés módosítására.
Egyszerűsödik az adórendszer – egybeolvad négy járulék
Négy járulékfajta olvad a társadalombiztosítási járulékba jövő július 1-jétől a Pénzügyminisztérium törvényjavaslata szerint. Emellett minden dolgozó nyugdíjast megillet majd a járulékmentesség és kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családi kedvezmény is.
Matolcsy tíz pontja. Sikeres fordulatok – a magyar gazdaság
A jegybankelnök a Növekedés.hu portálon összegezte az elmúlt évek gazdasági sikereit. Matolcsy György azt írta, tíz világelsőséget is szerzett Magyarország a 2010 és 2019 között végrehajtott tíz sikeres fordulattal.
OKISZ-elnök: a kkv-k felzárkóztatására a kormány programja eredményes lehet
Kedvezőnek tartja a Magyar Iparszövetség elnöke, hogy a kormány a kkv-knál is meg kívánja teremteni a szolgáltatói infrastruktúrához, a tudomány eredményeihez való hozzáférést, amellyel eddig csak a multinacionális vállalatok tudtak élni.
Részletfizetés – könnyített a NAV
Egyszerűsített, megduplázta a hátralék törlesztési idejét, felemelte az autómatikusan járó kedvezmény értékhatátárát a NAV. Igaz csak 2018 januárjától, de könnyebség lesz a bajba jutott magánszemélyeknek és az áfatartozó kissebb vállalkozásoknak is a törlesztés.
Szeptembertől drágább lesz a cigi, a kisösszegű átutalás ingyenessé válik
Még 2018-ban hatályba lépnek egyes adóváltozások, emelkedik a cigaretta, a dohány jövedéki adója - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
A diákhitel átvállalásáért kapjon adókedvezményt a munkáltató
Maradjon továbbra is adómentes a diákhitel törlesztéséhez nyújtott munkáltatói juttatás - szólítja fel a kormányt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).Gulyás Tibor, a HÖOK...
Parragh László, a kamara elnöke cáfolja a KATA 75 ezer forintra emelését
Nem emelkedik a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) 2019-ben havi 75 ezer forintra. Parragh László cáfolta az erről szóló híreket, amelyek annak nyomán terjedtek...
A versenyképességi csomag további adócsökkentéseket tartalmazhat
Jövőre tovább csökkennek a munkát terhelő adók. A vállalkozásoknál maradó százmilliárdok jelentős fejlődési lehetőséget teremt számukra - vélekedett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter...
Itt a 2019-es költségvetés: marad az SZJA, több jut az egészségügyre
Kiszámíthatóság, biztonság – ezzel jellemezte Varga Mihály pénzügyminiszter a héten benyújtott 2019 -es költségvetési törvényjavaslatot. Az SZJA marad 15 százalékos, miközben a kormány 4,1...
Friss
A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett
A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.
A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet
A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.
Sikeresen megújult az adóhatóság
Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát.
Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak a szolgáltatóközpontok
A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok.
Hírek
Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel
Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,
Európa rájött, hogy védenie kell magát
Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.
A game-streaming mellett bejött a vegán bor
Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.
Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt
Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum
Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.
Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér
A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Gazdaság
OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban
Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban
Gyengült csütörtök reggelre a forint
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Alulteljesített a magyar tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.