Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: a keleti vakcinák másfél hónap előnyt adtak
No menu items!

Varga Mihály: a keleti vakcinák másfél hónap előnyt adtak

Varga Mihály a Kossuth Rádió stúdiójában. Kép forrása: koronavirus.gov.hu

A fellendülés időszaka kezdődhet idén Magyarországon, sok más európai államot megelőzve – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Mihály szerint a keleti vakcinák beszerzése körülbelül másfél hónapnyi előnyhöz juttatta Magyarországot az uniós átlaghoz képest. A kormány ugyanakkor – tette hozzá – továbbra is óvatos, és számol a járvány hosszú távú hatásaival, ezért a 2022-es költségvetésben jelentős tartalékot különített el ilyen feladatokra.

Fontos célnak nevezte a gazdasági következmények enyhítését is, hogy ismét mindenkinek legyen munkahelye, valamint újra működhessenek és fejlődhessenek a vállalkozások.

A költségvetés nem adta föl a korábbi szempontokat sem, ezért a 13. havi nyugdíj visszaadásához, és a családtámogatásokhoz is biztosítják a forrásokat jövőre – hangsúlyozta a tárcavezető.

Varga Mihály szerint a fizetések nem csak az egészségügyben fognak nőni, és folytatni lehet az adócsökkentést is, ha az élet visszatér a normális menetébe. Az uniós költségvetés új ciklusára még nincs elfogadott kifizetési program, így a kormány a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a költségvetésből előfinanszírozza az EU-s pályázatokat – tette hozzá a miniszter.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,92 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 48 610,40 ponton zárt csütörtökön.

Debrecenben a Vitesco újabb beruházásra készül

A magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar. Az ország termelésének...

Pénteken 30 fokot hoz a hidegfront

Pénteken érkezik a hidegfront, és szombatra már országszerte mérséklődik a hőség. Jelentős lehűlés viszont nem lesz, többfelé 30 fok körüli meleg várható. Részletek

5,5 millió beoltottal véget ér a kötelező maszkhasználat – könnyebb lesz az utazás is

Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott állampolgár elérése esetén. Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a Kormányinfón.

Hírek

Pénteken 30 fokot hoz a hidegfront

Pénteken érkezik a hidegfront, és szombatra már országszerte mérséklődik a hőség. Jelentős lehűlés viszont nem lesz, többfelé 30 fok körüli meleg várható. Részletek

5,5 millió beoltottal véget ér a kötelező maszkhasználat – könnyebb lesz az utazás is

Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott állampolgár elérése esetén. Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a Kormányinfón.

Kábítószer-kereskedő pénzügyőrt tartóztattak le

A házkutatás alkalmával legalább öt féle kábítószer nyomait találták meg annál a pénzügyőrnél, aki ellen - két társával egyetemben - eljárást indított a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kánikula, áramfogyasztási rekord, tovább tart a trend

Új történelmi rekordot ért el Magyarország nyári villamosenergia-fogyasztása, június 22-én a rendszerterhelés elérte a 6660 megawattot (MW), 27,7 Celsius-fokos napi átlaghőmérséklet mellett - lesz még melegebb is!

Szlovákia százezerszám továbbad a vakcinákon – Megjelent a delta variáns az országban

Szlovákiában egy laboratóriumi vizsgálat során kimutatták a koronavírus úgynevezett delta variánsát - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) közlésére hivatkozva.

Korrupció. Fiktív adatok alapján kisállat-útleveleket állított ki a hatósági állatorvos

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért, a hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt eljárást indított egy hatósági állatorvos és öt társa ellen

Nyáron egyre több lesz az extrém eső és a szárazság is

Valószínűleg a klímaváltozás hatására szélsőségesebb lett a nyári csapadék eloszlása Budapesten: az utóbbi 30 évben egyaránt nőtt a rendkívül csapadékos napok száma és az egybefüggő száraz időszakok maximális hossza is - írta Kis Anna meteorológus.

Ennyien neteznek Magyarországon és az EU-ban!

Egyre jobban növekszik a 65 év felettiek körében is az internethasználat az Európai Unió országaiban, hazánk jelenleg a középmezőnyben foglal helyet, derül ki mindez az Eurostat közelmúltban közzétett adataiból. A felmérésben a különböző korcsoportok internetezési szokásait vizsgálták.

Moszkva: barátságtalan ország marad az USA

A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában.

Hőségriadó – Vörös kóddal! 40 fok meleg, erősödő allergiás tünetek

Tovább erősödik a kánikula, többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Az ellergiásokra nehéz napok várnak. A pollenszezon idén erősnek ígérkezik (pollennaptár)

Délkelet-Ázsiát ellepi a szemetünk – Kínai tiltás, részleges egyezségek

1950 óta 6,3 milliárd tonna plasztik hulladék képződött. 9 százalékát újrahasznosítottuk, 12 elégettük, 79 százalék a természetben végezte. Különösen rossza a helyzet Délkelet Ázsiában. A térség országai a kínai behozatali tilalom bevezetése óta belefulladnak a nyugati szemétbe.

Milliárdos áfacsalás. Csőre töltött fegyverek fogadták a NAV kommandósait

Őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A banda a fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.

Gazdaság

ÁSZ: a monetáris politika mérsékelte a költségvetési kockázatokat

Kifejezetten mérsékelte a költségvetési kockázatokat a 2017-2020. közötti monetáris politika - szögezik le az Állami Számvevőszék szakértői a költségvetési kockázatokat értékelő elemzésükben.

Eurolikviditást nyújtó devizaswap tendert tartott az MNB

A Magyar Nemzeti Bank szerdai eurolikviditást nyújtó devizaswap tenderén minden banki ajánlatot elfogadott és 2613 millió euró (915,44 milliárd forint) értékben kötött ügyletet  július 8-i lejárattal - közölte a jegybank.

Alapkamatot emelt a cseh jegybank

A cseh jegybanki tanács szerdán 0,25 százalékról 0,5 százalékra emelte az alapkamatot - közölte Markéta Fiserová, a Cseh Nemzeti Bank szóvivője a testület ülése után Prágában.

50 fontos polimer bankjegy – uralkodói arcképpel és Pride színekkel

Forgalomba került az új, polimer alapanyagú brit 50 fontos bankjegy, amelyen Alan Turing portréja látható. Turing, akit a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának...

Elemzők: A kamatemelés megfelel a várakozásoknak

A várakozásoknak megfelelő mértékű volt a jegybanki kamatemelés az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a jegybanki alapkamat mértékét 30...

Kamatemelés – a Monetáris Tanács indoklása

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az árstabilitás biztosítása, az inflációs kockázatok tartós hatásainak megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében indította el a kamatemelési ciklust - írták a keddi, kamatemelést indokló közleményben.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom