Kezdőlap Gazdaság Varga: belátható közelségben az uniós megállapodás
No menu items!

Varga: belátható közelségben az uniós megállapodás

Varga Mihály. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Varga Mihály pénzügyminiszter a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Szegeden azt mondta, hogy ha teljesülnek a magyar kormány vállalásai, akkor az Európai Unióval folyó viták a helyreállítási alap kérdésében november közepén megoldódnak.

Úgy gondolta, hogy a koronavírus-járvány és a háború okozta gazdasági válságon kívül politikai természetű viták is jelentősen befolyásolják Magyarország gazdasági lépéseit. Ilyen politikai vitának nevezte egyebek közt az uniós forrásokról folyó ügyeket. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kormány vállalásaival november közepén a helyreállítási alap kérdésében megoldódnak a viták.

Figyelmeztetett arra Varga Mihály, hogy az infláció, az energia- és nyersanyagárak robbanása, az aszály és a migráció tükrében “nem könnyű évtized előtt állunk”. “Ezek a válságok abba az irányba mutatnak, hogy egy olyan adósság- és finanszírozási válság állhat elő, amit eddig nem tapasztaltunk” – húzta alá. Hozzátette: minden ország bajba kerülhet, amelynek nagy az adóssága.

A pénzügyminiszter kifejtette: egy ország gazdasági sebezhetőségének két legfontosabb eleme az energia- és az élelmiszer-ellátás. Magyarország erős élelmiszeriparral rendelkezik, így ebből a szempontból az ország sebezhetősége korlátozott. Energiakitettség tekintetében azonban “sokkal sebezhetőbbek vagyunk” – mondta. Hozzátette, hogy az energiaárak drasztikus növekedése “abnormális” helyzetet teremtett, amire nem lehetett felkészülni.

Varga Mihály emlékeztetett, hogy a gáz ára csaknem tízszeresére növekedett. “Ha olcsóbb nem lesz, akkor kevesebbet kell fogyasztani belőle” – fogalmazott hozzátéve, hogy előtérbe kerül az energiahatékonyság, amelyet a középtávú gazdasági tervek végrehajtásának kulcselemeként jellemzett.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy az energiahatékonyság növelése mellett a megtakarítások ösztönzésével is mérsékelhető a fogyasztói árakra nehezedő nyomás. Ezzel kapcsolatban fontos kérdésnek nevezte a lakosság pénzügyi megtakarítási hajlandóságának fenntartását.

Két fókuszpontja van a kormányzat válságkezelő döntéseinek: a kkv-k és a nagyvállalatok – ismertette a pénzügyminiszter. Megjegyezte: az EU lehetővé tette, hogy az energiaigényes cégek támogatása ne minősüljön tiltott állami támogatásnak. Kiemelte, ha a nagy cégek kiesnek az értékláncból, sokkal nagyobb lesz a veszteség, mint amennyivel támogatja őket a kormány.

Varga Mihály elmondta, hogy a jövő évi költségvetéshez “hozzá kell nyúlni”, a 2022-es és a 2023-as év nehéz időszak lesz, de 2024-től a magyar gazdaság visszatérhet abba a növekedési tartományba, ahol korábban volt.

A kormány 4,9 százalékos államháztartási hiányt tervezett erre az évre, de arról döntött, hogy jelentős mennyiségű plusz gázt szerez be az idén, aminek költsége növeli a hiányt, így a hiány év végére 6,1 százalék lesz. (MTI)

 

 

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek

Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.

Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány 

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

Hírek

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.