Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Varga Mihály: nőttek a biztosítók díjbevételei
No menu items!

Varga Mihály: nőttek a biztosítók díjbevételei

Magyarországon az elmúlt években egyre több új biztosítási szerződést kötöttek, a biztosítók díjbevételei is stabilan nőttek – mondta Varga Mihály a X. Nemzetközi Biztosítási Konferencián Budapesten.

A pénzügyminiszter kiemelte: 2018-ban a biztosítási szektor díjbevétele meghaladta az ezer milliárd forintot, 2019 első felében a díjbevételek már mintegy 10 százalékkal nőttek az előző év hasonló időszakához képest.

Varga Mihály

hozzá tette: a biztosítási szektor jövedelmezősége is folyamatosan javul, 2019 első fél évében a biztosítótársaságok összesen mintegy 40 milliárd forint adózott eredményt értek el.

Rámutatott: a biztosítási ágazat komoly szerepet játszik az egyes nemzetgazdaságok növekedésében, pénzügyi stabilitásának megteremtésében. Az ágazat volt a legnagyobb intézményi befektető Európában, a befektetések értéke elérte az összesített uniós GDP 58 százalékát.

Magyarországon van tere a biztosítók további erősödésének, az életbiztosítások, az egészségbiztosítások és a vagyonbiztosítás területén még nem érték el az uniós átlagot – tette hozzá.

A biztosítótársaságok Magyarországon nagyon jelentős összeget, mintegy 1400 milliárd forintot fektettek állampapírokba, ezzel hozzájárultak az ország gazdasági stabilitásához.

A biztosítási szektor kedvező eredményeihez megfelelő alapot adott a magyar gazdaság teljesítménye is. A gazdaság stabil növekedési pályán van, a GDP tavaly 5,1 százalékkal, és idén az első három negyedévben is 5,1 százalékkal erősödött – mondta Varga Mihály.

Hozzátette, hogy a foglalkoztatási ráta 70 százalékot meghaladó szintre emelkedett, a munkanélküliségi ráta ezzel párhuzamosan 3,5 százalékra csökkent, 2019 első nyolc hónapjában 10 százalék feletti mértékben emelkedtek a bruttó keresetek, a reálbér-emelkedés pedig 7 százalékot ért el. A növekvő keresetek hatására a háztartások jelentősen növelték nettó pénzügyi vagyonukat.

A pénzügyminiszter kitért arra, hogy a lakosság pénzügyi ismereteinek növelése és az öngondoskodás ösztönzése hozzájárul a gazdaság növekedéséhez, valamint a pénzügyi intézményrendszer fejlődéséhez is. Ezért fogadta el a kormány a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséről szóló hétéves stratégiát, amelynek köszönhetően a családok megtakarításai már érdemben javultak.

Varga Mihály a biztosítási ágazat szabályozását érintő intézkedésekről kifejtette: az új biztosítási értékesítésről szóló irányelv szigorította a tájékoztatási követelményeket, erősítette a fogyasztóvédelmi rendelkezéseket, részletesebben szabályozta a szerződések minimális tartalmi elemeit, ezzel növelte a fogyasztók bizalmát. Arról, hogy az Európai Bizottság megkezdte az irányelv felülvizsgálatát, a pénzügyminiszter kijelentette, a kormány álláspontja az, hogy a felülvizsgálat nem vezethet a szabályozás bonyolultabbá válásához és a jól működő elemeinek módosításához.

Erdős Mihály

Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) alelnöke elmondta: a nyugdíjcélú öngondoskodás és a nyugdíjbiztosítások fontosságát a fiatalok között is népszerűsíteni szeretnék. A 2014 óta érvényes adókedvezmény hatására napjainkra már 317 ezer nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek a biztosító cégek.

Jelezte: a biztosítási szektor díjbevétele idén már 1200 milliárd forint fölé emelkedhet, ehhez az is hozzájárul, hogy a baleseti adó idén év elejétől beépült a biztosítási díjba.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MKIK: egyre több iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni

Egyre több nyolcadik osztályos iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályaorientációs felméréséből.

Lassult a szlovákiai magyarok fogyása

Mintegy 36 ezerrel csökkent Szlovákiában a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma az elmúlt tíz évben, ám a fogyatkozásuk üteme jelentősen lassult, számszerűen a felére esett vissza az előző évtizedhez képest - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) adataiból.

Uniós infláció. A magyar már csak az ötödik legnagyobb

Rekordmagas éves fogyasztói árindex alakult ki az euróövezetben, az Európai Unió egészében pedig 5,3 százalékra emelkedett az infláció decemberben. A legnagyobb áremelkedést Észtországban regisztrálták - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Filmstúdió épül a világűrben

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég - írja a Variety.

Hírek

Filmstúdió épül a világűrben

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég - írja a Variety.

Hollandia 175 millió eurót fizet egy Rembrandtért

A holland szenátus jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy Hollandia megvásárolja Rembrandt van Rijn (1606-1669) Zászlóvivő című festményét - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál.

Az állam beszáll a debreceni repülőtérbe

Kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és a város polgármestere.

Újra megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Ismét megjelent a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma.

Amerikai repülőjáratokat töröltek az 5G miatt

Több nemzetközi légitársaság bejelentette, hogy szerdától törölte járatait egyes amerikai repülőterekre, mivel attól tartanak, hogy az ott kiépített 5G hálózatok megzavarhatják a repülőgépek kritikusan fontos berendezéseit.

Máltai elnököt választott az Európai Parlament

Roberta Metsolát, az Európai Néppárt (EPP) jelöltjét választották meg az Európai Parlament elnökének a testület strasbourgi plenáris ülésén.

Megújult a NAV honlapja

Néhány napja debütált a NAV új információs, illetve online ügyintézésre is alkalmas portálja, amely a magánszemélyek és a szakmabeliek számára is új megoldásokat kínál.

Horvátország újabb lépéssel készül az euró bevezetésére

Horvátországban szeptember elejétől már euróban is fel kell tüntetni a termékek árát - jeéentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

Gazdaság

MNB: változatlan az egyhetes betét kamata

A Magyar Nemzeti Bank - ahogy az előző három héten is - az előző hetivel megegyező 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Ezzel negyedik hete tarja ezen a szinten az effektív rátát, miután az első idei aukción megszakította a kamat emelésének november közepétől hat héten át tartó sorozatát. A jövő heti tenderre a monetáris tanács keddi ülése után kerül majd sor.

Fizetési mérleg. Csökkent a hiány novemberben

Tavaly novemberben 331 millió euróval 486 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya az októberi 817 millió euróról. Az ország külső finanszírozási helyzetének jellemzésére a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlegéből számolt mutató az októberi 326 millió finanszírozási igényből novemberre 218 millió euró aktívumba fordult - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Támogatott tartalom

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

MNB: még mindig nem szerzett magyar banklicenszt a Revolut

A Revolut Bank Magyarországon továbbra is határon átnyúló intézményként működik, itthoni banklicenszt nem szerzett, noha ezt a jegybank folyamatosan szorgalmazza az ügyfelek biztonsága érdekében - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom