Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vecsési olajmező: az MNB megbírságolta a Molt
No menu items!

Vecsési olajmező: az MNB megbírságolta a Molt

A Mol Vecsésem csaknem 600 hordó kőolajat termel ki naponta. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A jegybank ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re, mert a cég a vecsési kőolajmező feltárásával kapcsolatos hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB hozzátette: a kőolajmező feltárásáról szóló hír a kibocsátó megítélését az általa megjelentetett közleménye, illetve közösségi média kommunikációja útján bizonyosan érintette, ezzel összefüggésben pedig közvetetten hathatott értékpapírjai értékére, hozamára is.

A jegybank határozatában felszólította a Molt, hogy kibocsátóként mindenkor a jogszabályoknak megfelelően teljesítse rendkívüli tájékoztatási kötelezettségét, emellett 5 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a társaságra e kötelezettségének megsértése miatt.

A közleményben felidézik, hogy az idén november 21-én a Mol Nyrt. honlapjának médiafelületén – tehát nem a befektetői tájékoztatásra fenntartott “Befektetői kapcsolatok” aloldalon – megjelent közlemény szerint “jelentős mennyiségű kőolajat talált Vecsés határában”. A kibocsátó ezt követően a közösségi médiumokban a felfedezésről további, az eredeti üzenetet megerősítő részleteket osztott meg, ám egyáltalán nem tett közzé rendkívüli tájékoztatást az MNB által működtetett hivatalos információtárolási rendszerben vagy a Budapesti Értéktőzsde oldalán.

Az MNB megítélése szerint a Mol Nyrt. által kommunikált információk a társaság megítélését közvetlenül vagy közvetve kétséget kizáró módon érintették. Ebből fakadóan pedig - mint azt az árfolyam mozgása utólag alá is támasztotta - az értékpapírok értékére vagy hozamára gyakorolt legalább közvetett hatásuk sem volt kizárható. Az MNB megállapítása szerint a kibocsátónak emiatt ezen információkról rendkívüli tájékoztatást kellett volna közzétenni.

A cégnek (a közzétenni elmulasztott) rendkívüli tájékoztatásában lehetősége nyílt volna megfelelő kontextusba helyezve, kiegyensúlyozottan bemutatni a felfedezés eredményére, kitermelésének volumenére gyakorolt hatását. Ennek hiányában ugyanis a befektetőknek nem volt lehetőségük a felfedezés jelentőségének pontos értékelésére, így sérülhetett a hír alapján meghozott kereskedési döntéseik megalapozottsága – közölte az MNB.

A hivatalos közzététel elmaradásával a kibocsátó a tőkepiaci törvény erre vonatkozó előírását sértette meg.

Az ügy kapcsán az MNB aláhúzza: természetesen minden tőzsdei kibocsátó számára adott a lehetőség, hogy a hivatalos tőkepiaci csatornákon történő közzétételt követően – különösen közérdeklődésre számot tartó témákban – más platformokon is kommunikáljon. Minden tőzsdei cég jogszabályi kötelezettsége azonban, hogy minden (potenciálisan) tőkepiaci érintettségű információt elsődlegesen és alapvetően a hivatalos tőkepiaci közzétételi csatornák igénybevételével – kiegyensúlyozott módon, kontextusában bemutatva – kommunikáljon a befektetők, vagy adott esetben a szélesebb közvélemény irányába.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Norvégia is ritka kincsre lelt. A szó szoros értelmében

Néhány hete Svédországban felfedezték Európa eddigi legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyét. Most egy norvég kutatás is új kincseket talált. A környezetvédőknek azonban vannak aggályaik.

Az Euro 7 bevezetése tönkreteheti az európai autógyártást

Az új uniós kibocsátási szabvány a tervek szerint szigorúbb szabályok és ellenőrzések elfogadására kötelezi a gyártókat. Az autógyárak azonban nem tartják ezt megvalósíthatónak, és "ellátási és termelési szűk keresztmetszetekre" figyelmeztetnek.

Németországban a nők keresete jócskán elmarad a férfiakétól

Németországban 18 százalékot tesz ki a nemek közötti bérrés, a nők csaknem ötödével keresnek kevesebbet, mint a férfiak - mutatta ki egy friss felmérés.

Február első napjától olcsóbb lesz a gázolaj

Február 1-jén, szerdán a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 10 forinttal csökken, ami hatással lehet majd a kutakon megjelenő árakra is. A benzin árában nem lesz változás.

Hírek

Február első napjától olcsóbb lesz a gázolaj

Február 1-jén, szerdán a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 10 forinttal csökken, ami hatással lehet majd a kutakon megjelenő árakra is. A benzin árában nem lesz változás.

A TEK kommandósai fogták el a milliárdos áfacsalókat – videó

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Soha nem látott közelségben suhan el a Föld mellett egy aszteroida pénteken

Egy teherautó-méretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett pénteken kora hajnalban. A 2023 BU várhatóan olyan közel kerül a Földhöz, hogy ez lesz a valaha észlelt legszorosabb találkozás, azonban az égitest becsapódásától a szakemberek szerint nem kell tartani.

Hatósági áras marad a taxis személyszállítás

A taxis szakma kérését összefogó kamarai javaslatra a kormány rendeletben rögzítette a fix tarifa megtartását, a személytaxi-szolgáltatás hatósági ára nem vezethető ki - hívta fel a figyelmet a Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara (BKIK).

Duplájára emelik a munkába járás kedvezményes költségtérítését

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését, ez több százezer munkavállalónak komoly anyagi támogatás, és megkönnyíti a munkába járást - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán.

Fix béremelést kapnak az Auchan teljes munkaidős dolgozói

Az Auchan Magyarország januártól valamennyi teljes munkaidőben foglalkoztatott munkatársának bruttó 32 000 forintos béremelést ad - jelentette be az áruházlánc.

Új gázszállítási szerződést kötött Lengyelország

Lengyelország húsz évre és összesen 20 millió tonna cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról szóló szerződést kötött az amerikai Sempra Infrastructure vállalattal - közölte Daniel Obajtek, a PKN Orlen lengyel állami energetikai nagyvállalat vezérigazgatója.

Újra drágul a taxizás Budapesten

Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Gazdaság

Februártól jelentősen emelkedik a Babakötvény éves kamata

Jó hír a gyermeket nevelő családoknak: február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook oldalán.

MNB: csak szigorú törvényi keretek közt változtathatják a számladíjakat a bankok

Az MNB kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számladíj-módosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik - figyelmeztetett a Magyart Nemzeti Bank azzal összefüggésben, hogy január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről.

Tömeges díjemelés a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Sorozatban kapják a felszólításokat a nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak tagjai, hogy 2023-tól magasabb minimális havi tagdíjat várnak az intézmények. Az így megtakarítók örülhetnek, ha az inflációval megússzák a tagdíjemelést, mert vannak annál jóval nagyobbak is – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Mától indulhat a roham az új szuperállampapírokért

Indul az akár 16 százalékos kamatot fizető új Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) jegyzése. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) két új lakossági sorozatot bocsát ki 500-500 milliárd forint értékben, ezeket január 19-től lehet jegyezni – írja a Bank360.hu. 
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom