Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Venezuela - hiperinfláció. Hat nullát vágtak le a bankjegyekről
No menu items!

Venezuela – hiperinfláció. Hat nullát vágtak le a bankjegyekről

Venezuelai férfi készíti elő a buszjegy árát Caracasban. Fotó: Ariana Cubillos/AP

A szupermagas infláció miatt Venezuelában denominálták a nemzeti valutát, hat nullát vágtak le a végéről. Már forgalomba is kerültek az új bankók.

A korrekció előtt a legmagasabb névértékű bankjegy az 1 millió bolivár volt, ami valamivel kevesebb mint 25 amerikai centet ért. A legmagasabb névértékű új bankjegy a 100 boliváros, amely közel 25 dollárt ér.

Az országban kialakult pénzügyi helyzetet jól mutatja, hogy a denominációt megelőzően egy 2 literes palackos ásványvíz több mint 8 millió bolivárba kerül, miközben a bankok napi legfeljebb 20 millió bolivárt engedélyeztek felvenni a lakosságnak a számlákról.

A venezuelai kormány harmadszor nyúlt ehhez az eszközhöz, a bolivárt 2008-ban három nullával, 2018-ban öt nullával “könnyítették”.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi, áprilisban ismertetett tavaszi globális jelentésében azzal számolt, hogy Venezuelában idén és jövőre egyaránt 5500 százalék lesz az infláció, ami a számításai szerint tavaly 2355 százalék volt. A venezuelai jegybank februárban azt közölte, hogy tavaly 2959,8 százalék volt az infláció, kisebb a 2019. évi – ugyancsak a jegybank által számított – 9585,5 százaléknál.

A hazai össztermék (GDP) csökkenését a tavalyi 30 százalék után az idei évre 10 százalékra, jövőre 5 százalékra tette az IMF. Eközben a munkanélküliségi ráta a tavalyi 55,5 százalékról idén 58,4 százalékra, 2022-ben pedig 60,1 százalékra emelkedhet a washingtoni székhelyű szervezet tavaszi prognózisa szerint.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.