Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak a szolgáltatóközpontok
No menu items!

Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak a szolgáltatóközpontok

A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok – mondta Joó István kormánybiztos, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója a szervezet Business Services Hungary 2023 konferenciáján csütörtökön Budapesten.

A kormánybiztos ismertette: már több mint 200 üzleti szolgáltatóközpont működik Magyarországon, az általuk foglalkoztatottak száma meghaladta a 100 ezret, és a szektoron belül a munkavállalók átlagéletkora 33 év.

A szektor az elmúlt időszakban teljesen átalakult, magas hozzáadott értékű tevékenységeket is elkezdtek Magyarországra szervezni – mutatott rá.

A központok nemcsak magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtenek, de kiemelkedő munkakörülményeket és magas fizetéseket is biztosítanak elsősorban a frissen végzett egyetemi hallgatóknak – tette hozzá Joó István.

A kormánybiztos kiemelte: a kezdetben főként telefonos ügyfélszolgálatot és egyszerűbb számviteli feladatokat ellátó irodák mára olyan központokká fejlődtek, ahol megjelent a tevékenységi körökben a magasabb szintű informatikai szolgáltatás, a kiterjesztett projektmenedzsment, a matematikai modellezés és különféle kutatás-fejlesztési funkciók is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szektor további növekedéséhez minden erőforrás rendelkezésre áll. Magyarországon jelenleg 63 felsőoktatási intézményben csaknem 290 ezer hallgató tanul, akik a következő években valós alternatívát jelenthetnek a szolgáltatóipar vállalatainak.

A befektetési ügynökség vezérigazgatója jelezte: a jövőben még nagyobb hangsúlyt szeretnének fordítani a szektor támogatására, még több szolgáltatóközpontot szeretnének Magyarországra vonzani, a már jelenlévő központokat pedig támogatják a növekedésben, valamint abban, hogy további, magas hozzáadott értékű funkciókat hozzanak Magyarországra.

A visszajelzések alapján a vállalatok több mint fele tervezi újabb tevékenységekkel szélesíteni a portfólióját, és több mint 80 százalékuk növelné a hozzáadott értéket – mondta el Joó István.

A pozitív tendenciák között említette, hogy a szektor szereplőinek területi eloszlása egyre kiegyensúlyozottabbá válik. A szolgáltatóközpontok többsége a fővárosban működik, de a vidéki egyetemvárosok is egyre komolyabb eredményeket tudnak felmutatni. A szektorban foglalkoztatottak csaknem 25 százaléka vidéki telephelyen dolgozik, és azt szeretnék ösztönözni, hogy ezt az arányt a jövőben tovább növeljék – hangsúlyozta a kormánybiztos.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő, befektetésösztönzéssel foglalkozó HIPA az idei konferenciát az Association of Business Service Leaders (ABSL) és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) együttműködésével szervezte meg.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.