Kezdőlap Agrár Vidékfejlesztési program. A keretösszeg harmadát kiutalták
No menu items!

Vidékfejlesztési program. A keretösszeg harmadát kiutalták

A vidékfejlesztési program 1275 milliárd forintos keretösszegének több mint harmadát, 435 milliárd forintot már kifizették a pályázóknak – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.

A március 31-i adat szerint a legjelentősebb tétel az agrár-környezetgazdálkodási kifizetéseké, amelyek már csaknem 58 százalékban teljesültek, meghaladva a 118 milliárd forintot.

Kertészeti korszerűsítésre, ezen belül kertészeti gépbeszerzésre 23,28 milliárd forint volt a kötelezettségvállalás mértéke, ebből 62,2 százalékot, 14,48 milliárd forintot fizettek ki. A mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére tett kötelezettségvállalás 3,66 milliárd forint volt, amelyből 2,6 milliárd forintot teljesítettek.

A jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházásra 1,8 milliárd forint volt a kötelezettségvállalás, amelynek már a felét fizették ki március végéig. A mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás kötelezettségvállalása 21,17 milliárd forint volt, ebből 12,87 milliárd forint jutott el a támogatottakhoz.

A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás kötelezettségvállalás mértéke március 31-én 15,38 milliárd forintot tett ki, a kifizetések értéke meghaladta a 10,94 milliárd forintot.

Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítására 1,61 milliárd forint értékben vállaltak kötelezettséget, amelynek 97,1 százalékát fizették ki március 31-ig – derült ki az összesítőből.

Közel 435 milliárd forinthoz már hozzájutottak a pályázók

Egyes állattartó telepek korszerűsítésére 451 millió forint, a baromfitartó telepekére 3,5 milliárd forint, a szarvasmarhatartó telepekére 6,2 milliárd forint, a juh- és kecsketartó telepekére 1,2 milliárd forint, a sertéstartó telepekére több mint 4 milliárd forint, a trágyatároló építésére pedig 3 milliárd forint kifizetése történt meg.

A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatásra 58,3 milliárd forintról van döntés, a támogatás 22 százalékát kapták meg eddig a gazdák.

Az ökológiai gazdálkodásra áttérésre, illetve ökológiai gazdálkodás fenntartására 62,3 milliárd forintra rúg a kötelezettségvállalás, ennek 31,2 százalékát már megkapták a támogatottak.

Jelentős forrás, 113 milliárd forint megy mezőgazdasági termékek értéknövelésére a feldolgozásban, ebből egyelőre 14,7 milliárd forint jutott el a pályázókhoz. Jelenleg 17 százalékos a kifizetés a borászati termékfejlesztések és erőforrás-hatékonysági támogatások esetében, itt 34,3 milliárd forint a teljes kötelezettségvállalás.

Nagy István közölte azt is, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programban (MAHOP) március 31-én 7,9 milliárd forint értékben vállaltak kötelezettséget, amelyből az adott napig 2,4 milliárd forint (30,9 százalék) kifizetése történt meg.

Egyebek között 561 millió forintot fizettek ki a halfogyasztás népszerűsítésére szolgáló kommunikációs és promóciós kampányra, 761 millió forintot a környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének előmozdítására, 347 millió forintot a halgazdálkodással kapcsolatos adatgyűjtésre, a DCF projekt megalapozására és végrehajtására, valamint 453 millió forintot az akvakultúrába történő termelési célú beruházások támogatására.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar–indonéz rákdiagnosztikai együttműködés a düsseldorfi MEDICA-n

A megállapodás rögzíti a feladatmegosztást, az adatkezelési és titoktartási elveket, valamint a vitás kérdések rendezésének rendjét is. A konkrét szakmai fókuszterületeket a felek a decemberi jakartai találkozón jelölik ki.

Az AutoWallis megkezdi két új kínai prémium márka értékesítését Magyarországon

Az AutoWallis részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Árfolyama kedden 148,5 forinton zárt, egy éven belül 140 és 184 forint között mozgott.

Otthonstart ár-cunami idején is lehet olcsón vásárolni

A végrehajtási, állami vagy adóhatósági eljárások során értékesített lakások vételára akár 30–40 százalékkal is elmaradhat a piaci értéktől.

Az Európai Unió enyhít a belső égésű motorok forgalomba hozatalának 2035-től tervezett tilalmán

Végül az EU 1,5 milliárd eurónyi kamatmentes hitellel támogatja az európai akkumulátorgyártókat.
Hirdetés

Hírek

Magyar–indonéz rákdiagnosztikai együttműködés a düsseldorfi MEDICA-n

A megállapodás rögzíti a feladatmegosztást, az adatkezelési és titoktartási elveket, valamint a vitás kérdések rendezésének rendjét is. A konkrét szakmai fókuszterületeket a felek a decemberi jakartai találkozón jelölik ki.

Az AutoWallis megkezdi két új kínai prémium márka értékesítését Magyarországon

Az AutoWallis részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Árfolyama kedden 148,5 forinton zárt, egy éven belül 140 és 184 forint között mozgott.

Otthonstart ár-cunami idején is lehet olcsón vásárolni

A végrehajtási, állami vagy adóhatósági eljárások során értékesített lakások vételára akár 30–40 százalékkal is elmaradhat a piaci értéktől.

Az Európai Unió enyhít a belső égésű motorok forgalomba hozatalának 2035-től tervezett tilalmán

Végül az EU 1,5 milliárd eurónyi kamatmentes hitellel támogatja az európai akkumulátorgyártókat.

Eltűnt csomagok és elérhetetlen ügyfélszolgálat, fogyasztóvédelmi vizsgálat indul magyar csomagküldő szolgálatoknál

A kialakult helyzet miatt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára fogyasztóvédelmi vizsgálat megindítását kezdeményezte a Fővárosi Kormányhivatalon keresztül.

Kamatdöntés – Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

A monetáris tanács a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén kedden.

NÚSZ: erősen indult a 2026-os autópálya-matricák elővásárlása

Fontos, hogy a vásárláskor - bárhol, bármilyen felületen történik is - még a fizetés előtt ellenőrizni kell a matrica és a jármű adatait: a matrica típusát és érvényességi idejét, a jármű rendszámát, felségjelzését és díjkategóriáját -

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az NGM és a VOSZ

Ma már az online kiskereskedelem teszi ki a háztartások fogyasztásának csaknem a felét, összforgalma meghaladta a 2 ezer milliárd forintot, és rohamosan nő a harmadik országból érkező rendelések aránya.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.