Kezdőlap Hírek WHO: az alacsony átoltottságú területeken terjed igazán a delta variáns
No menu items!

WHO: az alacsony átoltottságú területeken terjed igazán a delta variáns

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. Fotó: AP/Salvatore Di Nolfi

A koronavírus delta variánsa a világ alacsonyan átoltott területein fertőz leginkább. Ezért az emlékeztető oltás előtt a legsérülékenyebb embereket kellene ellátni két védőoltással a világon mindenütt.

Erről Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetői beszéltek. Maria van Kerkhove azt mondta:

A delta variáns sok országban üti fel a fejét. Még olyanokban is, amelyekben országos szinten magas az átoltottság aránya. Valójában azonban azokon a területeken terjed igazán, ahol alacsony az átoltottság.” További tényező, ha  korlátozottan vagy következetlenül tartják be a közegészségügyi és társasági intézkedéseket – jelentette ki a WHO sajtótájékoztatóján az ENSZ egészségégügyi szakosított szervezetének járványügyi szakértője.

A védőoltások egyértelműen megelőzik a delta variáns okozta betegség súlyos formáit és a haláleseteket – tette hozzá a WHO tudományos főtanácsadója. Szumija Szvaminátán kijelentette, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok nem utalnak arra, hogy emlékeztető oltásra lenne szükség.

Bruce Aylward, a WHO tanácsadója ugyanezen a genfi sajtótájékoztatón a magas jövedelmű országokban alkalmazott emlékeztető oltásra utalva kijelentette: “Elegendő védőoltás van a világban. Az oltások azonban nem a megfelelő helyre kerülnek és nem megfelelő sorrendben“.

A szakértő szerint a két adag védőoltásban részesültek emlékeztető oltása előtt világszerte a legsérülékenyebb embereket kellene ellátni két védőoltással, “amitől még nagyon messze vagyunk“.

WHO: Afrika kapjon a gazdagok helyett vakcinát

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója  az amerikai Johnson and Johnson gyógyszergyárhoz felszólítást intézett. Az afrikai vakcinahiányra rámutatva azt mondta: függessze fel a védőoltás gazdag országokba történő szállítását, és ehelyett Afrikába szállítson.

A főigazgató egyben felszólította a svájci Roche gyógyszergyárat, ossza meg a Covid-19 súlyos formáinak kezelésére használt tocilizumab szer gyártási eljárását és az ahhoz szükséges technológiát, miután a cég korábban figyelmeztetett, hogy a szer rövidesen hiánycikk lesz.

A múlt héten a koronavírus-fertőzöttek száma elérte a 4,4 milliót. Tedrosz figyelmeztetett, hogy a delta variáns miatt a világjárvány előbbre jár, mint a megelőző intézkedések. Ezt arra alapozta, hogy a kórházi ápolásra szorulók és a halálesetek számára magas azokban a térségekben, ahol alacsony az átoltottság és elhanyagolják a megelőzést célzó többi intézkedést.

Jelenleg tíz ország használta fel a védőoltások 75 százalékát, az alacsony jövedelmű országok pedig a lakosság 2 százalékát oltották be” – emlékeztetett.

A főigazgató megismételte a WHO azon álláspontját, hogy a harmadik oltást javasló országoknak inkább azokat az államokat kellene segíteniük, ahol még az egészségügyi dolgozókat és a legnagyobb kockázatnak kitett lakosokat sem oltották be teljesen.

Michel Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója reményét fejezte ki a genfi sajtótájékoztatón, hogy “a kínai kollégák hajlandóak együttműködni a vírus eredetének pontosabb meghatározásához szükséges tudományos kutatásokban“.

Augusztus 13-án a kínai hatóságok elutasították a WHO-nak egy újabb kínai vizsgálattal kapcsolatos felhívását. Peking akkor arra hivatkozott, hogy tudományos, nem pedig politikai megközelítésre van szükség.

Az első koronavírusos megbetegedéseket a közép-kínai Vuhanban azonosították 2019 végén.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.