A korona-megbetegedések magas száma a vendégmunkások munkakörülményeire és szálláshelyeik higiénés viszonyaira irányította a figyelmet Németországban. A vágóhidak termelés igazi árát az elsősorban a 40 ezer kelet-közép-európai húsipari dolgozó, közöttük sok magyar fizeti meg – rabszolgamunkával. A németek szeretik a húst és a spórolást, évi 60 kilós fejadagjuk olcsón kerül az asztalukra.
Koronavírus a vágóhidakon
A fertőzöttek magas száma miatt a német hatóságok a napokban bezáratták Észak-Rajna-Vesztfália egyik legnagyobb vágóhídját. A tartomány más húsüzemiből, valamint Baden-Württemberg-i és Schleswig-Holstein-i vágóhidakról is egyre több megbetegedést jelentenek.
A többségében kelet-európai munkások munka- és elszállásolási körülményei miatt terjed a vírus. A dolgozók kizsákmányolása rég óta ismert. Több botrány is volt az elmúlt években. A Német Húsipari Vállalkozások Szövetségének ügyvezetője más magyarázatuk állt elő. „A vágóhidak a márciusban és áprilisban sem álltak le, amikor a járvány a leggyorsabban terjedt” – mondta Heike Harstick a Süddeutsche Zeitung kérdésére.
A kizsákmányolás receptje
Az EU 2004-es keleti bővítése után százszámra jöttek létre a postafiókcégek először Lengyelországban, majd Magyarországon, a még olcsóbb Romániában és Bulgáriában. A jól fizető németországi munka ígéretével a mai napig könnyű képzett, vagy ha belőlük hiány van, képzetlen munkaerőt toborozni.
Két foglalkoztatási forma létezik. Közös bennük, hogy a szolgáltatások szabad áramlásának uniós elvét használják ki, és hogy a foglalkoztató mindig a kelet-európai fantomcég.
A recept. (1) A munkavállaló hazájában munkaszerződést köt egy kölcsönzőcéggel, akitől a német húsüzem munkaerőt rendelnek meg. (2) A német húsfeldolgozó megbízási szerződést köt egy kelet-európai céggel, aki a megbízást saját munkaerejével, a megbízó németországi telephelyén teljesíti. Mindkét foglalkoztatási forma legális. Az uniós jogot csak az sérti, ha a húsüzem maga alapít leányvállalatot egy másik országban és ez kölcsönöz, vagy köt megbízási szerződést az anyavállalattal.
Dolgozni látástól vakulásig – Mindezt éhbérért
A munkavállalók hazájukban állnak munkaviszonyban, ennek ellenére a munkavégzés helye szerinti, tehát a német munkaidőszabályok vonatkoznak rájuk: napi 8 óra heti 2 pihenőnappal, amely a túlórával együtt sem haladhatja meg a napi 12 és a heti 48 órát.
A német sajtó tele a nevük elhallgatását kérő húsüzemi dolgozók beszámolóival a valóságról:
„Az éjszakai műszak 3-kor kezdődik. Ritkán érek vissza a szállásra délután fél 4 előtt”
„Hajnali 5-kor kezdesz, este 8 körül érsz vissza, megmosakszol, alszol 5-6 órát, másnap 4-kor felkelsz és kezdődik előröl az egész.”
„5 éve dolgozom Németországban. Mindig éjszakai műszakban. Napi 12 óránál soha nem kevesebbet.”
„Utoljára 4 hete volt 1 szabad napom.”
„Dolgozunk, alszunk, eszünk. A hét minden napján.”
A túlóráért szinte sehol nem fizetnek, és a munkáltatók többsége még az amúgy is alacsony, bruttó 8,75 €/óra minimálbért is kitrükközi. Számos jogcímen vonnak le a nettó bérből: szállásért, ellátásért, sőt, még a munkaeszközökért is! Utóbbiakkal ennek ellenére spórolnak az üzemekben. Sok helyen például napi 1 egyszerhasználatos gumikesztyű jár. Ha kiszakad, puszta kézzel kell tovább dolgozni. Nem ritka, hogy a munkaközvetítésért is felszámolnak több ezer eurót, amit később a bérből kell törleszteni.
A minimálbér napi 8 órás munkaért havi bruttó 1400 euró. A munkaidő-nyilvántartások szerint ennél senki nem dolgozik többet. Ebből lejönnek az adók és járulékok, valamint amit a munkáltató még levon a fent felsorolt jogcímeken. Szerencsés, akinek 700-800 euró talál a borítékban.
Élet a barakkokban
A kereset itt több, mint például a 400 eurós romániai minimálbér – mondja Sepsi Szabolcs. Az erdélyi fiatalember egy civil szervezet munkatársa. A Faire Mobilität a DGB, a Német Szakszervezeti Szövetség megbízásából tart fent segélyirodát a húsiparban dolgozó közép- és kelet-európai munkavállalóknak.
A szakszervezetek szerint a szálláskiadás a kelet-európaiak foglalkoztatásának leglukratívabb része. A körülményekről sok rémtörténetet olvasni:
„250 euró a szobáért, ahol hatodmagammal alszom.”
„Tízen osztozunk 70 négyzetméteren.”
„Nyolcan lakunk a szobában. Szűk a hely, feszült a hangulat. Gyakran van verekedés.”
„Egy kolléganővel kell megosztanom az ágyat, akivel váltásban dolgozunk.”
„Naponta van ellenőrzés. Ha valami tönkremegy, vagy túl magsara van állítva a fűtőtest, büntetést kell fizetnünk.”
Versenyképesség minden áron
A húsüzemek az utóbbi időben Ázsiára koncentrálnak. A kínai jóllét párhuzamosan meredeken nő a húsfogyasztás. A német sertéstermékek nagyobb népszerűek. Tavaly 55 millió disznót vágtak le Németországban. Az állatok fele külföldről érkezett a német üzemekbe feldolgozásra. Szárnyasból 1,6 millió tonnát, ami körülbelül 680 millió csirkének és pulykának felel meg.
A versenyképességet a munkavállalók kizsákmányolásával fokozzák a vágóhidak.
Erre példa Németország legnagyobb húsfeldolgozója, az Észak-Rajna-Vesztfália-i Tönnies-konszern. Két műszakban napi 20 ezer sertést dolgoz fel 1700 alkalmazott. A szakszervezet becslése szerint 70 százalékuk kelet-európai. A feldolgozott hús mennyisége és a bevétel látványosan nőtt az elmúlt években. Az állandó munkaviszonyban álló dolgozóké viszont csökkent. Helyüket kölcsönzött munkavállalók vették át.
Szigorodó jogszabályok
Pedig a hatályos német jog tényleges fellépési lehetőséget biztosít a kizsákmányoló munkaadókkal szemben. 2018 óta a vágóhíd tulajdonosa mindenért felel, ami az üzemében történik. Munkaügyi szabálysértés esetén nem hivatkozhat arra, hogy a dolgozók egy alvállalkozóval állnak munkaviszonyba, aki szabályos szerződés alapján kikölcsönözte őket a vágóhídnak. Korábban a kölcsönzők, a kelet-közép-európai fantomcégek büntetés kiszabása esetén egyszerűen csődöt jelentettek, a henteseket pedig egy új cég foglalkoztatták tovább.
Az új szabály bevezette az általános felelősség jogintézményét is. Ennek értelmében, ha a munkavállaló még a minimálbért sem kapta meg, ezt akkor is követelhetik a vágóhíd üzemeltetőjétől, ha nem vele áll munkaviszonyban. Azt is rögzíti a jogszabály, hogy a munkaeszközöket, például a kés árát nem lehet a munkavállaló béréből levonni. A túlmunka ellentételezése érdekében pedig digitális munkaidő nyilvántartást kell vezetni.
Az ellenőrzések elmaradnak
A szakszervezetek abban bíztak, hogy a törvénymódosítással javulnak a munkafeltételek. Csalódniuk kellett. A most nyilvánosságra került számok azt mutatják, hogy az ellenőrzések száma egyre csökken: 2015-ben 445 volt, ’17-ben már csak 233, ’18-ban pedig 200-nál is kevesebb. Márpedig ellenőrzés nélkül a szigorú jogszabály semmit se ér.
A kontroll hiányánál is rosszabb az ellenőrzés módszere. A hatóság javarészt előre bejelentve érkezik. Nem meglepő, hogy mindent rendben talál. ’15-ben a számos be nem jelentett ellenőrzés 365.000 euró bírságot szabtak ki. Négyszer annyit, mint tavaly az előre bejelentett helyszíni szemlékkel.
Lenne megoldás
A Német Szakszervezeti Szövetség (DGV) több követeléssel állt elő: tisztázni, hány főt foglalkoztatnak kölcsönzéssel és megbízási szerződéssel; szigorúbb hatósági ellenőrzés; létszámbővítés a feketemunka megakadályozásáért felelős Vámügyőrségnél; az agrártámogatások megvonása az átláthatatlan cégstruktúrával működő vállalkozásoktól.
A fogyasztók és a munkavállalók felelőssége
A szabályszegők a német húsüzemek és a keleti közvetítőik. Sepsi Szabolcs azonban gyakran beszél a munkavállalók felelősségéről is: „Aki minimális nyelvtudás és egy fillér nélkül érkezik, könnyű préda”. Ráadásul odahaza sok rémtörténet kering már, mégis könnyű utánpótlást találni. Az újonnan érkezők naivan bíznak benne, hogy ők lesznek a kivételek, akiket nem szednek rá.
A német sajtó elsősorban a hazai fogyasztók felelősségét veti fel.
A németek jövedelmük mindössze 10 százalékát (!) adják ki élelmiszerre. Amíg elvárják, hogy 3 euró alatt legyen az 500 grammos kiszerelésű csirkemellfilé és a daráltsertés, a kegyetlen konkurenciaharcban álló élelmiszerláncok sem fognak többet fizetni a húsüzemeknek, azok pedig a munkavállalóiknak.