Hirdetés
Kezdőlap Hírek Tokió 2020 - Kiderült, mennyibe kerül a halasztás
No menu items!

Tokió 2020 – Kiderült, mennyibe kerül a halasztás

Illusztráció: Carl Court/Getty Images

Mintegy 22 százalékkal 15,4 milliárd dollárra (4566 milliárd forint) emelkedett az idei évről jövőre halasztott tokiói nyári olimpia rendezési költsége – jelentette be a szervezőbizottság.

Mint közölték, tavaly még 12,6 milliárd dolláros (3736 milliárd forint) költségvetéssel számoltak, ám az egyéves halasztás 2,8 milliárd dollárral növelte az összeget. Az emelkedés hátterében a szerződések újratárgyalása, valamint a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását szolgáló intézkedések költségei állnak.

A japán kormány által elvégzett elemzések az elmúlt években ugyanakkor azt mutatták, hogy a hivatalosan nyilvánosságra hozott összeggel ellentétben legalább 25 milliárd dolláros költségről van szó, miközben Tokió a pályázat 2013-as elnyerésekor azt jelentette ki, hogy a rendezés 7,5 milliárd dollárba kerül majd. Az Oxfordi Egyetem egyik tanulmánya szerint a tokiói esemény a valaha volt legdrágább nyári olimpia lesz.

Muto Tosiro

Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója december elején azt mondta, a többletköltség Tokió városa, a japán kormány, valamint a szervezők között oszlik el, de nem egyenlő arányban. A nagyobb részt a tokiói városvezetésnek és a szervezőbizottságnak kell viselnie, az ázsiai ország kormánya alig az egyharmadát állja az extra összegnek.

Japán eddig viszonylag jól reagált a koronavírus-járványra, a fertőzés az ázsiai országban valamivel több mint 2800 halálos áldozatot követelt, ugyanakkor az elmúlt hónapban nőtt a betegek száma, amelynek nyomán a japánok szkeptikusabbá váltak az olimpia rendezésével kapcsolatban.

Az NHK televíziós csatorna decemberi telefonos közvéleménykutatásában 1200 megkérdezett 63 százaléka mondta azt, hogy a játékokat ismét halasztani, vagy törölni kellene, és csupán 27 százalék tette le a voksát a rendezés mellett.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint a helyi szervezők korábban azt mondták, az esemény törlésre kerül, ha 2021-ben sem tudják megtartani.

A pekingi téli olimpia 2022. február 4-én, hat hónappal a tokiói esemény után kezdődne, a NOB pedig már így is költségvetési problémákkal küzd, bevételének 91 százalékát ugyanis szponzorációból, valamint a televíziós közvetítési jogok értékesítéséből nyeri. Az egyes országok olimpiai bizottságai, illetve a nemzetközi sportági szakszövetségek ráadásul szintén számítanak a NOB hozzájárulásaira.

Arról, hogy lehetnek-e nézők a tokiói olimpián és paralimpián, jövőre várható végleges döntés.

A nyári olimpiát 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik, a paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között tartják majd Tokióban.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.